Meghökkentő szexizmus a budapesti utcákon

Meghökkentő szexizmus a budapesti utcákon

Ez csak egy történet. Egyfajta egyedi eset – ám magasröptű tanulsággal. Elmesélem.

–––

Történik Budapest belvárosában, a Nádor és az Arany János utca sarkán, 2016. május 5-én, reggel 9 óra körül. Hűvös, de igen kellemes tavaszi idő van, hét ágra süt a nap. A forgalom jelentősnek mondható, az autók meg-megtorlódnak, közöttük kerékpárosok cikáznak, a járdákon gyalogosok sietnek ismeretlen céljuk felé.
Jómagam a sarkon állok, ácsorgok, várom a feleségemet, beszaladt a szemben lévő szupermarketbe. Elégedett vagyok az élettel, ettem nemrég egy finom szendvicset, ittam egy jó teát, a nap folyamán lesz dolgom elég, de még nem kell rohannom sehova.

Így csak nézem, nézegetem a nagyvárosi sürgés-forgást.

A Parlament felől lassan közeledik néhány autó, a sort grafitszürke Yaris vezeti, volánjánál harmincas nő, haja vörös, fülében dugó, a dugó végén telefon. A nő beszél, bele a levegőbe, közben jobbra is néz, balra is néz. Le szeretne parkolni, nyilvánvaló, de a környéken nem könnyű már ilyentájt. De nicsak, ott egy üres hely, épp autónyi. A nő fékez, megáll, mögötte kisteherautó, volánjánál vállas fiatal férfi, megtorpan szintén, hirtelen.

Be kellene tolatni arra a helyre. A nő beszél, bele a levegőbe, közben hátrafelé nézeget, a Yaris alatta nem mozdul. Telnek-múlnak a másodpercek, nem történik semmi, minden jármű áll, vár, egyszerre dudaszó harsan. A nő letekeri az ablakot, kiált, hátrafelé. A kisteherautós férfihoz szól, kéri, tolasson hátrébb, hogy ő meg betolathasson arra a helyre aztán. A férfi ingatja a fejét, széttárja a karját. Mondja és mutatja, nem tud hátrébb menni – tényleg nemigen, mögötte szorosan másik jármű, amögött újabb, majd megint egy másik, és így tovább, ha nem is a végtelenségig, de hosszan-hosszan, egyre hosszabban –, és különben is, a rés hatalmas, simán befér ott a Yaris.

Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, gondolhatja a nő – mert nem tolat, nem próbálkozik. Áll a Yarisszal, nem tesz semmit, csak beszél, bele a levegőbe. És még mindig nem tesz semmit. Telnek-múlnak a másodpercek. Dudaszó harsan ismét. Majd újabb és még újabb. A sor növekszik, a sorban állók türelmetlenek. Haragosan hadonásznak. A nő ismét letekeri az ablakot, ismét kiabál, hangosan, még hangosabban. Mérges. Nagyon mérges. A kisteherautó azonban nem megy hátrébb – nincs hova –, a kép megmerevedik.

A nő kipattan a Yarisból, nadrágkosztümöt visel, a dugó a fülében, a telefon a kezében. A kisteherautóhoz rohan.

Jaj, mi lesz itt! A hajak kitépése, a szemek kikaparása következik? Vagy egy jól irányzott jobbegyenes csattan a szikrázó pillantású, mégis kiszolgáltatott arcon? Durva lenne! Nagyon-nagyon durva!

A feszültség fokozódik.

Ám a robbanás elmarad. Patakvér és emberhalál nincs.

Mit beszéltek, mint nem, ki tudja, mire jutottak, nyilvánvaló. A kisteherautós férfi megkapja a Yaris kulcsát, bepattan – üstöllést –, méternyit előrehajt, ügyesen forgatja a kormányt, talán öt másodperc, és a jármű már ott virít a helyen, ami eddig üres volt, de többé nem az. A kulcs ismét a nőnél, a férfi a kisteherautóban, gázt ad, robog is tova. Nyomában autók, autók és még újabb autók haladnak a Lánchíd felé. A nő még matat keveset, betesz valamit, kivesz valamit, lezárja a Yarist, közben ismét beszél, fülében dugó, kezében telefon, bele a levegőbe. Siet a dolga után szintén.

Három perc sem telt el, mióta elkezdődött a dráma, és íme, véget is ért. Boldog véget. Talán két perc sem volt. Mire megjön a feleségem, olyan az utca, mintha mi sem történt volna pillanatokkal azelőtt. Mehetünk mi is.

–––

Tanulságot ígértem. Az lenne vajon az eszmei mondanivaló, hogy a nők nem tudnak normálisan parkolni? Tolatva pláne és különösképpen nem? Bezzeg a férfiak? Szó sincs róla! Már csak az kéne! Hanem az az eszmei mondanivaló, hogy mindig van megoldás. Csak segíteni kell, és hagyni, hogy segítsen, aki tud.

Szeressétek egymást, gyerekek! Szeressétek egymást, férfiak és nők, autósok és gyalogosok! Ne vessétek meg a kerékpárosokat sem!

Vagy ez a valóságban – mármint: a pesti utcákon – mégsem ilyen egyszerű? Hm. Ez a történet mindenesetre hajszálra így történt meg, ahogy elmeséltem. Bár lehet, hogy a Yaris nem volt szürke, és nem is volt Yaris. De hogy a nő nő volt, a férfi pedig férfi, az bizonyos. Aki nem hiszi, járjon utána!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »