Meghalt Marik Péter

Meghalt Marik Péter

Rövid, súlyos betegség után, életének hetvennyolcadik évében elhunyt Marik Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház tagja.

Marik Péter július elején Debrecenben a Csárdáskirálynő első felvonásának fináléja közben kapott szívrohamot. Egyik kollégája segítségével akkor sikerült újraéleszteni, állapotát stabilizálták, de szervezete nem tudott megerősödni. Marik Péter az 1945 előtti magyar filmgyártás egyik legtöbbet foglalkoztatott színészének, Rajnai Gábornak volt az unokája. Fiatalon a Zeneművészeti Főiskolán szerzett énekművész tanári diplomát, majd ügyelőként és segédrendezőként dolgozott. Vámos László rendező figyelt fel színészi tehetségére, ő kérte fel Leo Fall Madame Pompadourjában René szerepére.

A hetvenes évek egyik legkedveltebb bonvivánjaként szokták emlegetni Marik Pétert, játszott a La Mancha lovagja című darabban, a Csárdáskirálynőben Edvint, Lehár Ferenc A víg özvegyében Danilót alakította. Az utóbbi években is aktív tagja volt a budapesti színháznak: karakterszerepeket játszott a Párizsi élet, a Mozart!, a Rudolf, az Elisabeth és a Menyasszonytánc című előadásokban. Marik Pétert a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »