Meghalt Elie Wiesel

Meghalt Elie Wiesel

87 éves korában manhattani otthonában elhunyt Elie Wiesel amerikai zsidó író, politikai aktivista és egyetemi tanár. Elie Wiesel volt az egyik legismertebb auschwitzi túlélő, és ő használta először a holokauszt kifejezést a mai értelmében. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott.

Eliezer Wiesel néven született 1928. szeptember 30-án a romániai Máramarosszigeten. A Magyarországhoz csatolt településről 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták.

Tizenöt évesen megjárta a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat. Édesanyjától és húgától elválasztották, őket valószínűleg a táborba érkezésük után megölték. A munkatárborban együtt dolgozott apjával, aki 1945 januárjában az éhezés, a kimerültség és a vérhas miatt halt meg.

Elie Wiesel a háború után először Párizsban élt egy holokauszt túlélőknek fenntartott árvaházban. A Sorbonne-on irodalmat, filozófiát és pszichológiát hallgatott, később újságíróként dolgozott francia és izraeli lapoknak. 1961-ben az Egyesült Államokba emigrált.

A háború befejezése után tíz évig nem volt hajlandó sem beszélni, sem írni az általa átéltekről, az ötvenes évek végétől azonban egész további életét a holokausztra való emlékezésnek szentelte.

Több tucat könyvben, esszében, novellában és drámában írta meg a koncentrációs táborok borzalmait. Legismertebb műve az 1958-ban francia nyelven megjelent, önéletrajzi ihletésű Az éjszaka, amelyben saját auschwitzi fiatalkori élményeit írta meg. Ebben szerepel művészi hitvallása, amelyhez mindig tartotta magát: “Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket.” A művet 30 nyelvre fordították le.

Dolgozott a New York-i egyetemen, meghívott előadója volt a Yale Egyetemnek és a Columbia Egyetemnek, majd a bostoni egyetem társadalomtudományi tanszékének tanára volt. Előadásaiban, közéleti szereplései során a fajgyűlölet veszélyeire figyelmeztetett. Felszólalt a Jugoszlávia területén elkövetett etnikai gyilkosságok ellen is.

1986-ban megkapta a Nobel-békedíjat. Feleségével együtt létrehozta a Wiesel Alapítványt az intolerancia és az igazságtalanság legyőzésére a világban. 1987-ben Franciaországban tanúskodott a náci háborús bűnös, Klaus Barbie perében.

A háború után először 2009-ben jött el hivatalos látogatásra Magyarországra az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására. Díszvendége volt a Parlament Felsőházi termében rendezett “Magyar-zsidó együttélés” című konferenciának, és találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel is.

2009 nyarán Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök mellett Elie Wiesel volt a harmadik felszólaló, amikor az államfők Buchenwaldba látogattak, hogy tisztelegjenek az oda elhurcoltak és ott megöltek előtt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben emlékezett meg Wieselről. Azt írta róla: “Fénysugár volt, az emberiség egy olyan tagja, aki hitt az ember jóságában. Izrael állam és a zsidó nép keserűen gyászolja Elie Wieselt. Rendkívüli személyisége és elbűvölő művei révén kifejezést adott az emberi szellem győzelmének a kegyetlenség és a gonosz fölött”.

Simon Peresz volt izraeli államfő Wiesel halálát “a zsidó nép és az egész világ nagy veszteségének nevezte. Reuven Rivlin jelenlegi izraeli elnök pedig azt mondta: “Elie Wiesel a zsidó nép egyik hőse volt, az emberiség egyik igazi óriása.”

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szerint “Elie Wiesel több volt mint író. Sokunk tanítója volt. Megismertette velünk Auschwitz szörnyűségeit, tanított nekünk a júdaizmusról, Izraelről és arról, hogy az igazságtalansággal szemben nem szabad némának maradni.” (Index.hu)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »