Meghalt a sorozatgyilkos, akinek első tette a nagyvárosi közöny szimbóluma lett

Meghalt a sorozatgyilkos, akinek első tette a nagyvárosi közöny szimbóluma lett

Meghalt a börtönben 81 évesen Winston Moseley amerikai sorozatgyilkos, akinek első emberölése az 1960-as évek erőszakhullámának és a nagyvárosi közöny szimbólumává vált. Villamosszékre ítélték, de nem végezték ki, mert 1965-ben New York állam eltörölte a halálbüntetést.

A pszichopata férfi 1964. március 13-án, a hajnali órákban Queens városnegyedben megerőszakolta és megölte Catherine ‘Kitty’ Genovese 28 éves bárpincérnőt, akinek meggyilkolását a korabeli sajtótudósítások szerint nagyon megkönnyítette a szomszédok közömbössége. Moseley a bárból követte hazáig autóval, majd gyalogszerrel véletlenszerűen kiválasztott áldozatát, akit a bérház egyik bejáratánál kétszer hátba szúrt. Az egyik lakónak ekkor még sikerült elkergetnie, a tettes azonban 10 perc után visszatért, újra megszúrta, majd megerőszakolta és kirabolta áldozatát, aki később belehalt sérüléseibe.

Hírdetés

A történtekről szóló első korabeli tudósítások szerint szomszédok tucatjai maradtak közönyösek a nő segélykiáltásai hallatán. Ezt az állítást később alaptalannak nevezték, a The New York Times című tekintélyes lap hétfőn maga is „durván túlzónak” minősítette fél évszázaddal korábbi szalagcímét, amelyben azt állította, hogy a szemtanúk közül 37-en nem hívták a rendőrséget. Bármi is történt valójában, a bűnügy szimbólumává vált az úgynevezett bámészkodóeffektusnak, annak az elméletnek, amely szerint mások jelenléte tétlenségre készteti egy-egy bűncselekmény vagy más vészhelyzet szemtanúját.

A Genovese-gyilkosság nagyszabású kollektív önvizsgálathoz vezetett New Yorkban és azt eredményezte, hogy 1968-ban egyszerűsítették a segítségkérést a rendőrségtől, bevezették a 911-es segélyhívószámot. Kihallgatásakor az elkövető még két nő megerőszakolását és megölését vallotta be. Villamosszékre ítélték, de nem végezték ki, mert 1965-ben New York állam eltörölte a halálbüntetést. Négy évvel elfogása után Moseley megszökött a szigorúan őrzött dannemorai börtönből és ismét megerőszakolt egy nőt, sőt túszokat ejtett, mielőtt újra elfogták. A hatóságok azt közölték, hogy a férfi március 28-án halt meg, fél évszázaddal a bebörtönzése után. A nevezetes Genovese-gyilkosság évében 636 embert öltek meg New Yorkban, tavaly 75-öt.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »