Meghalt a híres építész

Életének 46. évében elhunyt Tiba János építész, a Tiba Építész Stúdió alapítója és vezetője, többek között a Hungária körúti Magyar Telekom székház és a Párizsi Nagyáruház rekonstrukciójának tervezője.

Tiba Jánost augusztus 12-én érte a halál – közölte az MTI-vel szerdán a Tiba Építész Stúdió.

Tiba János 1996-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Fiatalon neves nemzetközi irodákban szerezhetett gyakorlatot. Magyarország mellett több európai országban is dolgozott Erick van Egeraatnak, az ismert holland építész budapesti képviseletét 1999 és 2005 között ő vezette, majd 2005-ben megalapította saját szakmai műhelyét, a Tiba Építész Stúdiót – idézi fel közlemény.

„Halálával egy kivételesen kreatív, ugyanakkor az építészetre alkalmazott tudományként tekintő, egyedülálló mérnökkel, művésszel lettünk szegényebbek. A formai szempontok mellett munkája során jelentős értékként tekintett a fenntartható technológiákra. Az általa tervezett épületek energiahatékonyságát, a megújuló erőforrások felhasználását nemzetközi tanúsítványok is bizonyítják” – emlékezik alapítójára a stúdió.

Közleményük szerint Tiba Jánoshoz és irodájához több emblematikus épület, terv és elismerés kötődik: mások mellett a több díjat nyert Párizsi Nagyáruház az Andrássy úton, Cipruson a pafoszi új városrész és mesterséges sziget beépítési és lakóépületek tervei, valamint a Váci Greens tömbjei. Mindezek mellett a napokban kezdődött meg a Magyar Telekom Nyrt. új székházának építése a Hungária körúton.

Korábbi munkái közül a stúdió kiemelte az Egeraat iroda által jegyzett ING-székházat a Dózsa György úton, valamint a prágai Villa Bianca lakóegyüttes tervezését.

Tiba János búcsúztatásáról a Tiba Építész Stúdió és a hozzátartozók a későbbiekben intézkednek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »