Meghalt a „balkáni mészáros”: megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Megölték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetőjét, a „balkáni mészárosként” és „kacaniki hentesként” is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherit – közölte értesülését csütörtökön a Gazeta Metro című pristinai hírportál.

A portál koszovói belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az IÁ oldalán harcoló koszovói férfi egy amerikai dróntámadás során vesztette életét Szíriában. A sajtó értesülése szerint Lavdrim Muhaxheri – ismertebb nevén Abu Abdullah al Kosova – macedóniai albán férfi, aki 2012-ben jelent meg Szíriában, és többször is szerepelt az IÁ propagandavideóiban. A világhálón is megtalálható egy képe, amelyen éppen foglyok fejét vágja le, egy videón pedig felrobbant egy embert.

Hírdetés

A férfi korábban a NATO afganisztáni egységének, valamint koszovói békefenntartó missziójának (KFOR) is dolgozott, 2014-ben pedig felkerült az Egyesült Államok által számon tartott terroristák listájára. Lavdrim Muhaxheri a „kacaniki hentes” nevet az Iszlám Állam legnagyobb koszovói toborzóközpontjáról, Kacanik városáról kapta. Halálhíre többször is megjelent a sajtóban, ám ez eddig minden alkalommal hamisnak bizonyult. Most viszont – a szerbiai közszolgálati televízió értesülése szerint – halálát egyik társa is megerősítette, aki az egyik közösségi oldalon közzétette: „testvérét” megölték.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »