Megfejtjük a Lochte-rejtélyt

Ryan Lochte riói teljesítményéből valószínűleg nem a 200 méteres vegyesúszásban elért ötödik helyére, de még csak nem is a 4×200 méteres gyorsváltóban szerzett aranyérmére fogunk emlékezni. Az elmúlt másfél hétben jóval gyakrabban tűnt fel a neve a – valószínűleg kitalált – rablás kapcsán. Ha már ennyiszer írunk róla, érdemes megvizsgálni, hogyan kell toldalékot kapcsolni a névhez. A sajtóban számos formával találkozhatunk: Lochte-t, Lochtet, Lochtét, Lochte-ot – nyilván azért is, mert a szabályzat nem említi közvetlenül ezt a fajta toldalékolást.

Ahhoz, hogy a jó megoldást megtaláljuk, először is ismernünk kell a kiejtést. Ha egy név jó ismerősünk, még nem biztos, hogy az adott személyét jól tudjuk ejteni: a Vogel nevet például a németben f-fel, az angolban v-vel mondják, a franciában pedig [vozsel] az ejtés. De még egy adott nyelv ismerete is kevés lehet, gondoljunk csak a francia futballválogatott játékosára, Dimitri Payetre, akinek a neve [pajet]-nek ejtendő, noha a Payet név végén általában nem mondják a t-t a franciák.

Néhány évtizede egy név helyes ejtésének kiderítése még nehézségekbe ütközhetett; egyes szerkesztőségekben füzetbe gyűjtögették az évek alatt a fontosabb emberek nevének helyes írás- és ejtésmódját. Ma a nevek többségéről fél perc alatt ki lehet deríteni, hogyan ejtendő – az esetek nagy részében azt is, hogy az adott személy hogyan használja.

Az amerikai úszó nevét nagyjából [lákti]-nak kell mondani. Azaz a Lochte-t, Lochtet, Lochtét, Lochte-ot kvartett utolsó tagja ki is esett a versenyből.

A mi esetünkre nem tér ki a szabályzat, de azért érdemes idézni, mert egy újabb versenyzőt ki tudunk zárni. A 217. a) pontban ez áll: „Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékokat mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez”. Mivel a Lochte név végén nem néma betű áll, és az utolsó hangot nem szokatlan betűegyüttes jelöli, a kötőjeles formától is elbúcsúzhatunk. A toldalék éppúgy tapad a szótőhöz, mint a hamis tanúzás vádja a sportolóhoz.

A két versenyben maradt forma, a Lochtet és a Lochtét meccsét pedig a szabályzat 216. a) pontja dönti el: „Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek végső a-ja, e-je, o-ja és ö-je helyett á-t, é-t, ó-t, illetve ő-t írunk az olyan toldalékos vagy utótaggal ellátott alakokban, amelyekben ezek a szó végi hangok a magyar kiejtésben megnyújtva fordulnak elő”. Mivel itt nincs szó megnyúlásról, nincs is mit jelölni.

Hasonlóképpen kötőjel és magánhangzónyújtás nélkül írandó a Niket, az Adobet, a Scorseset, a Dr. Whot, a Barrosot és a Mourinhot kifejezés. A Niket, Nikeval szavakat talán sokan le merik írni a magánhangzó nyújtása nélkül, a Barrosot vagy a Lochtet szót már jóval kevesebben, noha ugyanaz az eset. Inkább kiteszik az ékezetet, „abból úgysem lehet baj” alapon, pedig ilyenkor hibának számít.

Nemcsak a magánhangzó nyújtását előíró szabályt szükséges ismerni, azzal is tisztában kell lenni, hogy mire nem vonatkozik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »