Megérkezett az utolsó urna is a külképviseletekről

Kedden este megérkezett az utolsó, külképviseleti voksokat tartalmazó urna a Nemzeti Választási Irodába (NVI).

Az MTI érdeklődésére az NVI közölte: az urna Kínából, a csungkingi külképviseletről érkezett. A szavazatokat repülőgép hozta, majd a repülőtérről autóval vitte a külképviseleti választási iroda vezetője az NVI-be. Az urnában elvileg három szavazat van, mert bár négyen vetették fel magukat az ottani névjegyzékbe, ennyien mentek el szavazni.

A kötelező betelepítésről rendezett vasárnapi népszavazáson az ország 105 külképviseletén voksolhattak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik előzetesen névjegyzékbe vetették magukat.

A külképviseleti névjegyzékbe 11 231-en vetették fel magukat, közülük 9360-an el is mentek szavazni, vagyis a névjegyzékbe vettek 83,34 százaléka voksolt. Volt több olyan külképviselet, ahol százszázalékos volt a részvétel.

Az urnáknak a jogszabály szerint csütörtök éjfélig kellett volna megérkezniük.

A külképviseletekről az NVI 108 urnát várt, vagyis a külképviseletek túlnyomó többségéről egyet, és csak néhány nagyobb létszámú külképviseletről érkezett több (Londonból három, Brüsszelből kettő).

Miután az összes beérkezett, várhatóan a szerda délutáni ülésén, a Nemzeti Választási Bizottság meggyőződik az urnák sértetlenségéről. Ezt követően az NVI-ben felbontják az urnákat és először megállapítják, hogy az urnában lévő szavazatok száma egyezik-e az urnában lévő jegyzőkönyvben feltüntetettekkel, majd a gyors eredménymegállapítás érdekében beszkennelik a szavazatokat. A külképviseletekről (amelyek együtt jogilag egyetlen szavazókört alkotnak) beérkező szavazatokat kézzel is megszámlálják, és az eredményről a Nemzeti Választási Bizottság állítja ki a jegyzőkönyvet.

Az NVB állapítja meg a levélszavazás eredményét is, majd a jogorvoslati határidők letelte után az országos népszavazás végeredményét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »