Megduplázott orvosi béreket ígérnek a liberálisok

Merész kampányígéreteket fogalmazott meg a hét végén a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az alakulat helyi választott tisztségviselőit tömörítő pártszervezet pénteki brassói ülésén határozatot fogadott el a polgármesterek bérezéséről, ugyanakkor jelentős fizetésemelést helyezett kilátásba a közalkalmazottak számára – számol be Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.

A liberálisok felvállalták, hogy ha megnyerik az év végi parlamenti választásokat, feddhetetlenségi kódexet dolgoznak ki a választott vagy kinevezett romániai közszolgák számára. Ezen túlmenően a PNL már 2017 első felében átlagosan 22 százalékkal megemelné az állami alkalmazottak fizetését, arra azonban nem tér ki a határozat, hogy honnan teremtenék elő az ehhez szükséges költségvetési forrásokat.

Emil Boc kolozsvári polgármester a brassói tanácskozáson úgy vélekedett, hogy mivel a törvény előtt Románia valamennyi polgára egyenlő, szerinte meg kellene szüntetni a különleges nyugdíjak kategóriáját. A volt kormányfő hozzátette, meg kell szüntetni a központi és a helyi közigazgatás között tetten érhető egyenlőtlenségeket is, tételesen azt, hogy a kormányzati szinten folyósított bérek háromszor magasabbak a helyi önkormányzatokban biztosított fizetéseknél.

Alaposan rátromfolt a PNL ígéretére Alina Gorghiu. Az alakulat társelnöke szombaton közösségi oldalán bejelentette, „ambiciózus tervet” kínálnak a hazai egészségügy számára, kormányra kerülésük esetén ugyanis megdupláznák az orvosok fizetését. A politikus szerint a megfelelő források elkülönítése nélkül nem hozható gyógyír az ágazatot sújtó válságra, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a végzős romániai orvostanhallgatók nyolcvan százaléka azt tervezi, hogy elhagyja az országot.

Gorghiu közölte, a PNL egészségügyi csomagjában szerepel annak a nyolc regionális kórháznak a megépítése is, amelynek kormányzati pozícióban a szociáldemokraták (PSD) neki se fogtak. Ezen túlmenően a liberálisok társelnöke arra is ígéretet tett, hogy 900, orvosi rendelőnek és szolgálati lakásnak otthont adó ingatlanokat építenek községekben és kisvárosokban – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »