MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK SVÉDORSZÁGRÓL

MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK SVÉDORSZÁGRÓL

Az alábbi levelet emailen kaptam. A neveket kivettem belőle, mivel azok közlésére nincs felhatalmazásom. De a többi egyszerűen döbbenetes, különösen annak tükrében, hogy a mellékelt linkeken lévő anyagok valóságosak és létezőek.

Szóval, hölgyeim és uraim, ez egészen döbbenetes…

És akkor íme, a levél: 

Kedves Zsolt! 

V. Zs. vagyok, ismerjük egymást futólag közös ismerősünk, Sz. J. révén az egykori Hegyvidéki Lokálpatrióta Polgári Körből, melynek alapítója voltam. 

Természetesen azóta is nagy élvezettel nézem a műsoraidat, olvasom a cikkeidet, bárhol is jelennek meg. Most azért írok Neked (Lovas Istvántól kaptam meg az emilcímedet), mert fel szeretném hívni a figyelmedet Svédországra. 

Én 1976-83 között éltem ebben az országban, egyetemre jártam ott, tehát elég jól beszélem a nyelvet, és igen nagy figyelemmel követem azóta is az ottani eseményeket. Szerintem ami ott folyik az elképesztő, és ezért nekünk is legalább annyira kéne velük foglalkozni, mint amennyire ők foglalkoznak velünk. 

Ha az USA a világ csendőrének képzeli magát (és úgy is viselkedik), a svédek pedig a világ lelkiismeretének, amiből óriási konfliktushegyek támadnak mind bel- mind pedig külpolitikájukat tekintve. Csak egy adat: 1983-ban, mikor Londonba költöztem, Svédország lakossága 8 millió volt, most már a 10-hez közelít. A kétmilliós többlet szinte kizárólag betelepítés következménye, melynek többsége muzulmán bevándorló, számukat már több, mint 1,5 millióra becsülik.Hogy ez milyen következményekkel jár?  

Üsd be a Youtube keresőjébe azt, hogy „muslim riots in Sweden”, és a következő videó hegyeket kapod: 

Hírdetés

https://www.youtube.com/results?search_query=muslim+riots+in+sweden 

Az már szinte „természetes”, hogy egyes malmöi, göteborgi és stockholmi elővárosokba a svéd rendőrség nem mer bemenni, mivel ők nem lőhetnek vissza (amerikai kollégáikkal ellentétben). A bevándorlók előszeretettel gyújtogatják fel saját iskoláikat, ahová a saját gyerekeik járnak, majd a kiérkező tűzoltókat, mentőket megdobálják, elzavarják. 

Csak néhány példa: a göteborgi rendőrfőnök kijelenti, hogy tudomásuk van arról, hogy mintegy 300 svéd harcol az IS-ben, de mikor visszatérnek Svédországba magukat kipihenni, nem lehet őket letartóztatni. Ugyanezen rendőrfőnök szerint az egy főre eső terroristák tekintetében Göteborg az első az európai városok közül. 

http://www.gp.se/nyheter/goteborg/1.2897025-goteborg-storst-i-is-rekrytering 

Vagy még egy példa: a stockholmi tanács rendelete értelmében a visszatérő IS harcosok előnyt élveznek a tanácsi lakásokért folyamodók sorában, abból a célból, hogy őket sikeresen visszaintegrálják a svéd társadalomba. 

http://www.metro.se/nyheter/folkpartiet-stockholms-stad-vill-ge-is-krigare-fortur-i-bostadskon/EVHoet!GqYRkRRlx60g/ 

Ha ez nem a terrorizmus állami eszközökkel való támogatása, ami kimeríti több, európai ország bűnügyi kódexét, akkor nem tudom mi! Szerintem feljelentést érdemelne illetékes helyeken! 

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A már 25 %-os muzulmán kisebbséggel rendelkező Malmő Rosengárd nevű elővárosában a migránsok aránya 90 %-hoz közelít, a helyi általános iskola 1000 gyereke közül kettő (2) a svéd. 

Szerintem a svéd téma megérne egy egész adást! Ha esetleg szükség lenne a segítségemre, szívesen keresek/fordítok még anyagokat. 

Baráti üdvözlettel,

V. Zs.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »