Megbilincselt férfit lőttek le a rendőrök Ukrajnában

Ukrán rendőrök összevertek, majd agyonlőttek egy megbilincselt, 32 éves férfit egy dél-ukrajnai településen – az eset komoly közfelháborodást keltett és nagy sajtónyilvánosságot kapott, az ügyben csütörtökön a főügyész is megszólalt.

Az eset szerda éjjel történt az ország déli részén, a Mikolajiv megyében lévő Krive Ozero településen. Szemtanúk elmondása alapján a férfit – Olekszandr Cukermant – egy szál alsónadrágban, felesége, édesanyja és két gyermeke szeme láttára ölték meg a rendőrök otthona előtt a nyílt utcán. A férfi neje hívta ki a rendőröket, miután összevitatkozott vele. A szomszédok ugyanakkor a családapát tisztességes, alkoholt nem fogyasztó férfiként jellemezték, akit egyszer sem láttak erőszakosan viselkedni.

Hivatali túlkapás?

Jurij Lucenko főügyész a Facebookon arról tájékoztatott, hogy az intézkedő hat rendőr közül hármat már őrizetbe vettek, hivatali túlkapással gyanúsítják őket. A törvényszéki orvosszakértői boncolás után nyilvánosságra hozott jelentés szerint a férfi legalább négy, lőfegyver – feltehetően flóbertpuska – okozta sebesülést kapott. Két lövedék a szívét érte, egy pedig a tüdejét. A szívét ért lövés és súlyos belső vérzés miatt halt meg.

A település ügyészségi hivatala és rendőrsége előtt mintegy kétszázan gyűltek össze csütörtökön, hogy tiltakozzanak a hatósági túlkapás ellen. A feldühödött tömeg meg akarta lincselni a rendőröket, többen közülük ököllel támadtak a rendfenntartókra. Azt a hat rendőrt, aki részt vett a férfi őrizetbe vételében, kimenekítették a rendőrőrsről.

A rendőrök kihallgatásukkor azzal védekeztek, hogy a férfi az őrizetbe vételkor ellenállást tanúsított, ezért megbilincselték, és fizikai erőt voltak kénytelenek alkalmazni vele szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »