Megbánta, hogy a menekültek elfogadására nevelte fiát a megerőszakolt kisfiú édesanyja

Súlyos lelki sérüléseket szenvedhetett az a tíz éves gyerek, akit egy iraki „menekült” erőszakolt meg Ausztriában – írja a Local hírpotál-család osztrák változata.

Édesanyja a Heute című lapnak adott interjúban elmondta: a kisfiú azóta

minden este sír, és képtelen elaludni gyógyszerek segítsége nélkül.

A cikk megjelenése után országos gyűjtés indult a család számára, hogy a rettenetes traumát enyhítendő el tudjanak utazni valahova. A 43 éves asszony és öt gyermeke életükben először jutnának el valahová üdülni.

A nemi erőszak után az úszómester értesítette a mentőket, amikor a könnyeitől fuldokló gyerek segítséget kért tőle. A kisfiú annyira zokogott, hogy amikor felhívták édesanyját, meg sem tudott szólalni, valaki másnak kellett átvenni a telefont, hogy elmondja, mi történt. Az iraki származású szörnyeteg láthatóan nem is volt tudatában annak, milyen iszonyú dolgot követett el. Amikor a rendőrök megérkeztek és letartóztatták,

éppen a medencébe ugrált

. Eszébe sem jutott, hogy el kellene tűnnie a tetthelyről.

A férfi

„túltengő szexuális energiáival”

magyarázta rémtettét. Mentségül annyit volt képes felhozni, hogy már nagyon régen nem szexelt senkivel, így képtelen volt uralkodni magán, és berángatta a wc-be a gyereket. Állítása szerint felesége és gyermekei is vannak, de ők otthon maradtak. Ő maga a balkáni útvonalon érkezett Európába még szeptemberben.

A kisfiú édesanyja elmondta: elképesztő dühroham fogta el, amikor meghallotta az erőszaktevő „gyalázatos mentegetőzését. „Ez olyan, mintha kirabolnék egy bankot, és utána azzal magyaráznám, hogy nincs pénzem a gyerekeim eltartására” – mondta az asszony, aki egyébként maga is migráns. Jugoszlávia összeomlása után költözött Szerbiából Ausztriába. Éveken át élt egy menekültszálláson a legkülönbözőbb nemzetiségű emberekkel. Elmondása szerint mindig arra nevelte gyermekeit, hogy fogadják ugyanazzal a vendégszeretettel a most érkezőket, ahogyan őt is befogadták annak idején.

Ma már bánom, hogy így vélekedtem

Hírdetés

– mondja.

A kisfiú más pedofil bűncselekménynek áldozatul esett gyerekekkel együtt csoportterápiára jár, de még nagyon messze van attól, hogy feldolgozza a történteket. Édesanyja elmondása szerint minden éjjel sír, és képtelen lehunyni a szemét antidepresszánsok nélkül.

„Ha bemegyek a szobájába, elfordítja a fejét, nem akarja, hogy sírni lássam.

A testi sérülései meg fognak gyógyulni, de a lelki sérüléseket talán egy életen keresztül hordozni fogja magával” – mondja a kétségbeesett asszony. Hozzátette: reméli, hogy a férfi nem ússza meg egy egyszerű kiutasítással.

„Azt akarom, hogy kerüljön börtönbe, hallottam, hogy ott miként bánnak el a pedofilokkal.

Aztán kiutasíthatják.” – mondta az édesanya.

Az erőszak még decemberben történt, de az osztrák rendőrség – Nyugat-Európában már szinte rutinszerű módon – megpróbálta elhallgatni az esetet. Állítólag a kisfiú „személyiségi jogai” miatt aggódtak.

 

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »