Még tovább maradhat néma a Class FM frekvenciája

Csak a Class FM-et működtető cég és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közötti per lezárulta után indíthatja el a pályázati eljárást a frekvencia hasznosítására a médiatanács – közölte az MTI-vel csütörtökön az NMHH, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdai végzésére hivatkozva.

A közlemény szerint az ügy első tárgyalási napját december 21-ére tűzte ki a bíróság, ugyanakkor határozottan rögzítette, hogy a Class FM műsorsugárzását biztosító használati jogosultság ez év november 19-én lejár, és annak ideiglenes meghosszabbítására nem kötelezhető a médiatanács.

A közlemény felidézi: a Class FM-et működtető – lapunkéval részben megegyező tulajdonosi körbe tartozó – Advenio Zrt. frekvenciahasználati jogosultsága idén november 19-én, hét év után lejár. A médiatanács augusztus 1-jén meghozott határozatában önálló mérlegelési jogkörével élve a piaci és technológiai változásokat figyelembe véve úgy döntött, hogy az értékes frekvenciát versenyben tartja és új pályázatot ír ki egy kibővült vételkörzetű, további 200 ezer új hallgatót is megszólító rádiószolgáltatás nyújtására.

A hatóság mindent megtesz azért, hogy egy új országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatást biztosítson: augusztus 10. és 24. között tette közzé az adóhálózat főbb paramétereit; a pályázat tervezete szeptember 14-től nyilvános és bárki számára olvasható volt, október 5-én a társadalmi egyeztetés folyamatában bárki elmondhatta személyesen vagy október 10-ig írásban is jelezhette szakmai véleményét, meglátásait – írták.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »