Még ruháját is a nincsteleneknek adta Assisi Szent Ferenc, a „szegénység trubadúrja”

Még ruháját is a nincsteleneknek adta Assisi Szent Ferenc, a „szegénység trubadúrja”

Hétszázkilencven éve, 1226. október 3-án halt meg Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítója. A rendalapító 1209-1224 között apostoli utak sorát járta be, hirdetve a béke és a jóság evangéliumát. A ferences rend még Ferenc életében megjelent Magyarországon. 

1181-ban vagy 1182-ben született az Itália középső részén, Umbria tartományban található Assisiben. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő a város leggazdagabb embere volt, anyja Marseille környékéről származott. Eredetileg a Giovanni keresztnevet kapta, amelyet az apa Franciaország iránti szeretetéből Francescóra, “kis franciára” változtatott. Iskolába nem járt, így latinul és franciául csak hibásan beszélt és írni is nehezen tudott. Kitanulta a posztókereskedést, de a pénzzel tékozlóan bánt, fiatalon a költői fogékonyság és az extravagáns öltözködés jellemezte. 1202 végén a Perugia ellen viselt háborúban fogságba esett, s csak egy év múlva térhetett haza.

Hosszas betegsége döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt addig. “Magasabb rendű dolgokról” kezdett gondolkodni, de ez csak annyit jelentett, hogy már nem kereskedő, hanem lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. 1204 nyarán – más források szerint 1205 tavaszán – csatlakozott egy sereghez, amely a kiskorú II. Frigyes jogaiért indult harcba. Spoletóban álmot látott, s ennek hatására feladta lovagi törekvéseit és visszatért Assisibe.

Itt gyakran látták a város előtti leprás-házban, ahol ellátta a legalantasabb szolgálatokat is, s ettől kezdve a csendet kereste, hogy imádkozzék. Rómába zarándokolt, belső sugallatokhoz kezdett igazodni. 1205 őszén a San Damiano-kápolnában háromszor hallotta Krisztus szavát: “Ferenc, menj, s állítsd helyre Egyházamat, mely, mint látod, romokban van!” Megtérése után eleinte bolondnak nézték, de komoly vallásossága ezt hamar eloszlatta, és rövidesen követői támadtak.

Elkeseredett apja 1206-ban feljelentette “megtévedt” fiát és előbb a városi tanácsnál, majd a püspöknél is visszaperelte tőle pénzét. Ferenc ekkor elhagyta a világot, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Helyreállította a környék romos templomait és kápolnáit, felcsapott vásári énekesnek, s amikor az emberek köréje gyülekeztek, építőkövet koldult tőlük. 1209-től mezítláb, kötéllel a derekán, szürkésbarna “ruhában” vándorolt a vidéken, és prédikált, gyógyított, a róla keringő legendák szerint halottat támasztott fel, ördögöket űzött. Egyénisége és hite ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket. Evangéliumi részletekből összeállított életformuláját, avagy ősreguláját III. Ince pápa 1209-ben Rómában szóban jóváhagyta, ezzel megszületett az Ordo Fratrum Minorum, a kisebb testvérek rendje.

Ferenc és társai igen szigorú életmódot folytattak, gyakran a legszükségesebb dolgokat is nélkülözték, még rokonaik is csúfolták és bántalmazták, sőt üldözték őket. De az “assisi bűnbánók” végtelen türelme fölkeltette az emberek figyelmét, mert soha egyetlen fillért nem fogadtak el, vidámak voltak és egymással szemben nagyon figyelmesek a szeretetben. Voltak, akik megdöbbentő, nyilvános bűnvallomás után elajándékozták vagyonukat és csatlakoztak Ferenchez. A testvérek száma bámulatos gyorsasággal gyarapodott: néhány év múlva a pünkösdi káptalanra már 5 ezren gyűltek össze. A rendalapító 1209-1224 között apostoli utak sorát járta be, hirdetve a béke és a jóság evangéliumát. Az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Damiette közelében találkozott a szultánnal és prédikált neki, aki megcsodálta rendkívüli embert, de megtérni nem volt hajlandó.

Assisibe visszatérve részletesebben kidolgozta a regulát, amelyet 1223-ban III. Honorius pápa a Solet annuere bullájával ünnepélyesen jóváhagyott. A Porciunkula-kápolna mellett alakult meg a ferences rend anyakolostora, kunyhóikat gallyakból építették, s egy megmunkált gerenda már fényűzésnek számított. Mindenütt az igazi szegénység uralkodott: Ferenc nincstelenül akarta követni a nincstelen Krisztust, ezért a szent szegénység trubadúrjának is nevezik. Evangéliumi szegénysége, egyszerűsége miatt kapta a “Poverello” (szegényke) nevet. Odaadta köpenyét, a ruháját, sőt az evangéliumos könyvet is, ha ezzel segíteni tudott a szegényeken. Bensőséges kapcsolat fűzte a természethez, különösen azokat a teremtményeket szerette, amelyekben Isten, vagy a ferences rend képmását látta, például a búbospacsirtát, a bárányt vagy a Napot. A legenda szerint baráti módon tudott szólni az állatokhoz, megszelídítette még a vad farkast is.

1223-ban jóváhagyta a rend első teológiai iskolájának megnyitását Bolognában. A következő évben – miután a rend vezetését átadta – betegségektől gyötörten az Alverna-hegyre vonult vissza. A hagyomány szerint 1224-ben kapta meg a stigmákat, azaz Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit a testén, látható formában elsőként az Egyház történetében. 1226. október 3-án, Assisiben hite szerint énekelve adta vissza lelkét az Úrnak. 1228-ban IX. Gergely pápa szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, október 4-i dátummal. Sírja fölött már 1228-ban megkezdték a hatalmas, kettős gótikus templom építését. A ferences rend még Ferenc életében megjelent Magyarországon. A magyar irodalom első kéziratos könyve a szent Ferenc legendáját tartalmazó Jókai-kódex. Élettörténetét számtalan alkalommal feldolgozták, pl. Giotto freskói az Assisi-beli Szent Ferenc-bazilikában, vagy Zeffirelli Napfivér, holdnővér című filmje.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »