Még harapott is…. no nem az afgán agár, az afgán kontinensfoglaló..

A hirado.hu-nak Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyészségi csoportvezető ügyésze pénteken kora délután megerősítette a hírt, elmondta: a “menekült” valóban elvette a rendőr fegyverét, amit aztán kicsavartak a kezéből. A dulakodás során az afgán férfi az egyik egyenruhást meg is harapta.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A “menekült” ellen lőfegyverrel való visszaélés és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indult eljárás. Kopasz Zsolt főügyész később azt nyilatkozta az MTI-nek, az afgán férfit Kecskemétről szállította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pénteken délután Szegedre.

A gyanú szerint az előállítás során a megbilincselt személy egyre türelmetlenebbé és agresszívebbé vált, ezért az egyik rendőr megpróbálta lefogni. Ekkor a gyanúsított az intézkedő rendőr pisztolyát – a tokjából, a fegyverrögzítőt kioldva – megszerezte, és saját mellkasához szorította. Ezt látva a három rendőr együttes erővel földre vitte, és így sikerült a kezéből kicsavarni a lőfegyvert.

Dulakodás közben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a gyanúsított megharapta. A lőfegyverrel való visszaélés bűntette, továbbá a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség szombaton az őrizetbe vétel mellett gyanúsítottként hallgatta ki az afgán férfit, akinek az előzetes letartóztatását is indítványozza az ügyészség.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »