Még élhet az Iszlám Állam feje

„Bagdadi biztosan életben van. Nem halott. Vannak információink arról, hogy él. Mi kilencvenkilenc százalékban biztosak vagyunk abban, hogy életben van” – mondta a Reutersnek nyilatkozva Lahur Talabani.

Az iraki kormányerők egy héttel ezelőtt, hónapokig tartó harcok árán vetettek véget az IÁ hároméves moszuli megszállásának, és javában folyik a terrorszervezet felszámolása a szíriai Rakkában. Mindkét város az Iszlám Állam által kikiáltott, s jelenleg a megsemmisülés előtt álló kalifátusnak volt a fellegvára.

Talabani azt mondja, hogy a megtépázott harci szellem ellenére az IÁ most taktikát vált, és három-négy évig is eltarthat a dzsihadista szervezet teljes felszámolása.

A vereség után az IÁ lázadást fog kirobbantani, és olyan lesz, mint – fogalmazott – egy „doppingoló”, vagyis megerősödött al-Kaida. Az IÁ jövőbeni vezetői várhatóan a Szaddám Huszein néhai iraki diktátor titkosszolgálatának egykori tisztjei közül kerülnek ki – mondta a kurd terrorellenes szolgálat illetékese.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »