Még egy panasz az emberjogi bíróságon

Még egy panasz az emberjogi bíróságon

Amint a legutóbbi bejegyzésemben már jeleztem, kissé szokatlan módon már december 28.-án kézhez kaptam a Csíkszeredai Bíróság 12.-én kelt ítéletét. Így az év végi ünnepek egy részét hasznos munkával töltöttem, azért, hogy minél hamarabb postázni tudjam a strasbourgi bíróságra az újabb panaszomat.

A sietség ugyanakkor távolról sem jelenti azt, hogy csak úgy összecsaptam a munkát, idõt és energiát szántam arra, hogy alaposan megindokoljam azon álláspontomat, hogy ebben az ügyben sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom. Alább ez az indoklás olvasható, úgy, ahogy a ma postára tett panaszban szerepel:

A panaszom kivizsgálása kapcsán az ügyészség is meg a bíróság is az Alkotmány és több törvény számos elõírását megsértette. Tételesen:

– 1. Az Alkotmány 131. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészségek a társadalom általános érdekeit képviselik, védik a jogrendet és az állampolgárok alapvetõ jogait és szabadságjogait. A panaszom esetében ezeknek pont az ellenkezõjét tették, egy törvénysértõ közhivatalnokot védtek a társadalom egészével szemben, megsértve ezáltal nekem, mint állampolgárnak az alapvetõ jogomat ahhoz, hogy a panaszom esetében tisztességesen járjanak el és törvény elé állítsák azt, aki törvényt sértett. Konkrétan:

– 1.1. Ugyan egy jogerõs bírói ítélet végre nem hajtása miatt tettem panaszt, ezt az ügyészség egyáltalán nem vizsgálta ki. Tette ezt annak ellenére, hogy az általam sérelmezett cselekedetnek nem csak én voltam kárvallottja, hanem Hargita megye magyar anyanyelvû lakossága. Így indirekt módon egy igen nagy közösség alapvetõ jogai és szabadságjogai is sérültek.

– 1.2. A jogos és megalapozott fellebbezésemet a fõügyész úgy utasította el, hogy érdemben meg sem vizsgálta, nem válaszolta meg az abban foglalt, pontokba szedett kifogásaimat. Ilyen téren külön kiemelem azt, hogy dokumentumokkal bizonyítottam, hogy az ügyészség rendelete hamis állításokon alapszik, márpedig ilyen körülmények között a fõügyész jogi lépéseket kellett volna tegyen a hamisítást elkövetõ rendõr ellen. Ugyanez következik a Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 7. cikkelyébõl is, aminek értelmében az ügyészség köteles hivatalból eljárást indítani, ha bizonyítékok kerülnek birtokába arra nézve, hogy bûncselekmény történt.

– 2. Az Alkotmány 132, cikkelye értelmében az ügyészek a törvényesség és a pártatlanság elvei alapján fejtik ki a tevékenységüket. A panaszom esetében eljáró ügyészek és rendõrök nem így tettek, ugyanis:

– 2.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékok alapján kideríteni az igazságot és azonosítani az elkövetõt. Ezzel szemben:

– 2.1.1. A panaszom esetében az ügyészség következtetését semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, említés sem történik olyan bizonyítékról ami azt igazolná, hogy a prefektus végrehajtotta az 1787/2015 számú ítéletet.

– 2.1.2. Ráadásul sem a kivizsgálást végzõ rendõr jelentésében, sem az ügyészek rendeleteiben, s a bíró ítéletében sem történik még utalás se a konkrét panaszomra, a jogerõs ítélet végre nem hajtására. Ezzel szemben mindenki aki az ügyben eljárt úgy tett, mintha úgy általában a nyelvi jogok nem garantálása miatt tettem volna panaszt, s azt bizonygatták, hogy ilyen téren a prefektus ellátta törvényes feladatát. Ezen még az sem változtatott, hogy a fõügyészhez benyújtott fellebbezésemben, majd a bíróságra benyújtott panaszomban külön felhívtam a figyelmet a panaszom lényegére, s hogy ezt nem vizsgálták ki.

– 2.1.3. Azon igyekezetében, hogy bizonyítsa hogy a prefektus nem sértett törvényt, a kivizsgálást végzõ rendõr még attól sem riadt vissza, hogy két hivatalos dokumentumról a valósággal ellentétes állításokat fogalmazzon meg. Egy ilyen cselekedett egy jogállamban súlyos következményekkel kellene járjon, ezzel szemben ebben az esetben a fõügyésznek hiába hívtam fel a hamisításra a figyelmét, figyelmen kívül hagyta azt. Ezen hamisítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kivizsgálást végzõ rendõr valami kivizsgálást csak végzett, mert a jelentésében a prefektusi körlevélnek és Maroshéviz polgármestere válaszlevelének dátuma és iktatószáma is szerepel, tehát beszerezte a szóban forgó dokumentumokat, s azok ismeretében állít róluk valótlanságot a jelentésében.

– 2.2. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 2. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékokat gyûjteni egyaránt a vádlott mellett és ellen. Ezzel szemben:

– 2.2.1. A panaszom esetében ezt olyan mértékben hágták át, hogy a vádlott ellen, legalábbis a konkrét panasz kapcsán semmilyen bizonyítékot nem kerestek, ilyen tevékenységre még utalás sincs a rendõr jelentésében. Ráadásul nem vizsgálták meg bár azokat az ellene szóló bizonyítékokat sem, amelyeket én csatoltam a panaszhoz, sõt, azokat egyszerûen figyelmen kívül hagyták.

– 2.2.2. A prefektus elleni bizonyítékokat mellette szólókként mutatták be, a tartalmukkal ellentétes állításokat fogalmazva meg azokról. Így nyilvánvalóvá tették, hogy céljuk és szándékuk volt a bepanaszolt személy felmentése. Mivel más mellette szóló bizonyítékot nem említenek, ezért jogos feltételezni, hogy ilyen bizonyítékokat kerestek, de nem találtak.

– 3. Az ügyben eljáró bíró sem tartotta be a rá vonatkozó törvényes elõírásokat, tételesen:

– 3.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 54. cikkelye értelmében a bíró ellenõrzi, hogy az ügyészség törvényesen végezte-e a dolgát, illetve hogy jogosan ejtett-e egy panaszt. Márpedig ezen tevékenység során fel kellett volna tárja az ügyészség fennebb említett törvénytelenségeit, s így meg kellett volna állapítsa, hogy a panasz ejtése nem volt jogszerû.

– 3.2. A 303/2004-es törvény 2. cikkelye értelmében a bíró pártatlan kell legyen. Ezzel szemben az ügyben eljáró bíró elfogultságról tett tanúbizonyságot, amikor az ügyészség elleni panaszomat megalapozatlannak nyilvánította, annak ellenére, hogy az ügyészség és a fõügyész rendeleteibõl kiderül, hogy a prefektus elleni panaszomat egyáltalán nem vizsgálták ki.

– 3.3. Ugyanazon törvény 90. cikkelye értelmében a bírónak tartózkodnia kell minden olyan cselekedettõl, ami rossz fényt vet szakmai vagy társadalmi presztízsére. Márpedig egy ítéletet bizonyítottan hamis állításokkal megalapozni pontosan egy ilyen cselekedet, ami egyszerre vet rá rossz fényt szakmai és emberi szempontból.

– 3.4. Ugyanezen törvény 99. cikkelyének h. pontja értelmében fegyelmi vétségnek számít ha egy bíró súlyos hanyagsággal vagy rosszindulatúan végzi a hivatali teendõit. Ebben az esetben kétségtelen a második helyzet áll fenn, mert a hanyagság, a tévedés kizárt, minekutána írásban is meg szóban is felhívtam a figyelmét arra, hogy hamis a rendõr jelentésében található két állítás. Ez csak irányomba megnyilvánuló rosszindulat lehet, függetlenül attól, hogy mi motiválta.

– 4. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 8. cikkelye értelmében az igazságszolgáltatási szervek kötelessége, hogy úgy folytassák le a büntetõ eljárást, hogy annak során betartsanak minden törvényes elõírást, hogy ártatlan személyt ne ítéljenek el, ellenben ha valaki törvényt sért, akkor az nyerje el a törvényes büntetését, s mindezt rezonábilis idõn belül. Ezzel szemben:

– 4.1. A panaszom iktatása után egy teljes év telt el az ügyészség rendeletének a megszületéséig, anélkül, hogy az alatt az ügyben bármiféle érdemi kivizsgálás zajlott volna. Ez nem nevezhetõ rezonábilis idõnek.

– 4.2. Amint fennebb már jeleztem, az eljárás során sem az ügyészség sem a bíróság nem tartott be minden törvényes elõírást, s ennek eredményeképp egy törvénysértõt nem ítéltek el.

5. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró ténykedése, melynek során érdemben nem vizsgálták ki a panaszomat, illetve a prefektus vétkességét bizonyító iratokra vonatkozó hamis állításokat fogalmaztak meg kimeríti a bûnpártolás tényállását, ahogy az a Büntetõ Törvénykönyv 269. cikkelyében le van írva.

6. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró mind hivatali visszaélést követett el, úgy, ahogy azt a Büntetõ Törvénykönyv 297. cikkelye meghatározza, hisz hibásan teljesítették hivatali kötelezettségeiket, s ez által az 1787/2015-ös ítélet végrehajtására vonatkozó jogos érdekemet sértették meg.

7. Végül az ügyben eljáró rendõr és bíró a Büntetõ Törvénykönyv 321. cikkelyét is megsértették, amikor hivatalos okiratban mindketten valótlanságokat állítottak, a bíró pedig pluszban még a és 323. cikkelyt is, amikor ilyen hamisított okiratot használt fel a jogerõs ítélet indoklására.

Ezek együttes következményeképpen megítélésem szerint több rendben és súlyosan sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom.

Fontosnak tartom ugyanakkor jelezni, hogy a panaszom ki nem vizsgálásának, illetve az általam bepanaszolt hivatalos személy meg nem büntetésének nem csak én vagyok károsultja, hisz ezek egyenes következménye az, hogy Hargita megye 260.285 magyar anyanyelvû lakója, a megye lakóinak 82,4%-a (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint) számos esetben és számos közintézményben nem tud élni a hatályos törvények által biztosított azon jogával, hogy szóban vagy írásban anyanyelvét használja.

Ez a jogsértõ helyzet ráadásul folytatólagosan és objektíve fennáll, amint az a mellékletek 21-27 oldalán található azon összesítõbõl kiderül, amely az egyes települések polgármestereitõl származó információkon alapszik. Az ügyészség és a bíróság pedig olyan körülmények között utasította el a panaszom érdemi kivizsgálását, hogy erre a fontos részletre felhívtam a figyelmüket, következésképpen túlzás nélkül elmondható, hogy ebben a súlyos jogsértésben bûnrészességet vállaltak.

Ráadásképpen pedig még összesen 110 lej perköltség megtérítésére is köteleztek, amint az a mellékletek 43. és 54. oldalán látható.

Árus Zsolt


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »