Még egy hétig lehet pályázni a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatására

Még egy hétig, október 12-ig lehet jelentkezni a Magyar Református Szeretetszolgálat Ösztöndíj Programjára, melynek keretében rendszeres anyagi támogatást biztosítanak magyarországi, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki oktatási intézményekben tanuló, kiemelkedően tehetséges magyar tanulók számára, akik szerény anyagi lehetőségekkel rendelkeznek.

A 10 éves Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette a Nyilas Misi Ösztöndíj Programot, melynek segítségével 100 gyermeket tudnak támogatni 10 hónapon keresztül. Jelentkezését benyújthatja bármely magyar vagy határon túli magyar nyelvű oktatásban résztvevő nappali tagozatos diák, az általános iskola 5. osztályától a középiskolai tanulmányok befejezéséig.

A diákok az alábbi területeken pályázhatnak: művészeti ág (zene-, képző-, táncművészet;), sport (egyéni, csapat), természettudomány, bölcsésztudomány (magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, matematika, fizika, kémia, informatika).

A szerteágazó tudományterületek értékeléséhez szakmai zsűri nyújt segítséget, úgymint Szalóki Ági, Artisjus-díjas és többszörös Fonogram díjas magyar énekesnő, Lackfi János, József Attila díjas költő, író, műfordító, Gergely István, kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabdázó és Rátai Dániel, feltaláló, informatikus.

A pályázatot az erre a célra külön kialakított webes felületen, csak elektronikusan lehet benyújtani a http://legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon.

Kőrösi-Gilicze Réka,
kommunikációs vezető

Rovatok: KultúraTelepülés: MagyarországCímkék: kultúra, pályázat, Nyilas Misi Ösztöndíj Program, Magyar Református SzeretetszolgálatForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »