Még drágább lesz az e-cigaretta

Még drágább lesz az e-cigaretta

Tovább nehezítik az e-cigarettát forgalmazók helyzetét – derül ki egy lapunk által megismert előterjesztésből. A tervezet szerint a jövőben úgynevezett fenntartási díjat kell fizetniük a gyártóknak és a forgalmazóknak, ez emelheti az elektronikus cigaretta árát. Az érdekképviselet szerint az elektromos cigarettát és a hagyományos dohányárut egy kalap alá akarják venni a döntéshozók. A lapunknak nyilatkozó tüdőgyógyász szerint bár sok a megválaszolatlan kérdés, az biztos, hogy az e-cigaretta is káros.

Újabb díjat vetnek ki az e-cigaretta gyártóira és impor­tőreire – derül ki egy törvénytervezetből. Azt, hogy pontosan mekkora összeget követelnek fenntartási díj címén, egy későbbi rendeletben határozzák meg, de az már biztos, hogy az összeget évente egyszer, minden év már­cius 31-ig kell majd befizetniük az érintetteknek.

– A lépés meglepetésként ért minket – nyilatkozta lapunknak a törvénymódosítás kapcsán Ficsor Zoltán, a Villanypára Egyesület elnöke. A fogyasztók érdekképviseleti szervezetének vezetője szerint ismét az látható, hogy az e-cigarettát úgy kezelik a döntéshozók, mint a hagyományos dohánytermékeket, pedig azoknál jóval kevésbé kártékony. A módosításban szereplő díjhoz hasonló eddig csak a klasszikus dohánytermékeket terhelte. Ficsor közölte: az e-cigarettával kapcsolatos jelenlegi szabályozás aránylag megengedő, de a közeljövőben szigorítások lesznek. Idén május óta az e-cigarettát és a hozzá való tartozékokat csak a dohányboltokban lehet kapni, a nagykereskedők viszont egyelőre teljesen függetlenül működhetnek a dohányellátótól. Januártól azonban már az e-cigaretták után is jövedéki adót kell fizetni, az adó milliliterenként 70 forint lesz akkor is, ha az adott termék nem tartalmaz nikotint. Ez egy darab 10 milliliteres utántöltő árát a duplájára növeli majd, így Ficsor szerint minden e-cigaretta elveszti az árelőnyét a pia­con a hagyományos dohánytermékekkel szemben. Az egyesület elnöke attól tart, hogy ez – hasonlóan az e-cigaretták trafikokba „kényszerítésekor” tapasztaltakhoz – számos kis- és közepes vállalkozót lehetetlenít majd el. (Korábban a Népszabadság számolt be arról, hogy a változtatások nyomán mintegy száz hazai vállalkozás döntött úgy, beszünteti a tevékenységét – a szerk.)

  MN-grafika  

Novembertől a gyártóknak és importőröknek bejelentési kötelezettségük is lesz. Ez azt jelenti, hogy minden egyes termék forgalomba hozatala előtt hat hónappal bejelentést kell tenniük az egészségügyi államigazgatási szervnek. Ennek a díját (475 ezer forint) minden esetben ki kell fizetni függetlenül attól, hogy végül a termék forgalmazását engedélyezik-e. – Egyértelmű, hogy az e-cigarettákat Magyarországon nem szabályozni, hanem „kiszabályozni” akarják – fejtette ki álláspontját Ficsor Zoltán, aki szerint a közegészségügy egy olyan „vonatot siklat ki”, amely hosszú távon megoldhatná a dohányzásból eredő károkozás problémáját.

Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Budai Allergiaköz­pont orvosa arról beszélt a Magyar Nemzetnek: nincsenek erre vonatkozó ismert kutatási adatok, de valószínű, hogy az e-cigaretta is káros. Jelenleg azonban nem tudni, hogy pontosan milyen alkotóelemeket tartalmaz a töltőfolyadék, amely a szerkezetbe kerül. – Az egyik legnagyobb veszélye az e-ciginek, hogy hamis biztonságérzetet kelt a felhasználókban. Sokan azt gondolják, hogy ez egyáltalán nem káros, és gyakran jóval többet szívnak belőle, mint amennyit egyébként a normál cigarettából – mondta a tüdőgyógyász.

A sima cigaretta esetében egyébként nem is a nikotin, hanem a kátrány és a különböző adalékanyagok égése az igazán ártalmas. A nikotinnak inkább abban van szerepe, hogy általa alakul ki a szervezet függősége, illetve vegetatív-idegrend­szeri, ér­rendszeri káros hatásai is vannak. Az e-cigaretta esetében a folyadékban található vegyi anyagok jelentik a legnagyobb veszélyt, ezek felelősek például az ízesítésért. Potecz Györgyi szerint az 50-es években a sima cigarettával kapcsolatban sem ismerték a kockázatokat, az egészségre gyakorolt hosszú távú hatásokat, mára ez nyilvánvaló. – Ahhoz, hogy az e-cigarettával kapcsolatban is levonhatók legyenek a következtetések, hosszabb időre van szükség – mondta. Annyi bizonyos: a tüdőben egészen a léghólyagocskák végéig eljuthat az e-cigaretta vízpáraalapú „füstje”, és bár egyelőre nem tudni, hogy ott pontosan milyen hatást fejt ki, biztosan nem kedvező az eredmény. Potecz Györgyi szerint az e-cigaretta a leszokásra sem alkalmas, aki le akarja tenni a cigarettát, azoknak inkább a tapasz vagy a gyógyszer jelenthet segítséget. A szakértő felhívta a figyelmet arra is: sokan azt hiszik, kevésbé ártalmas, ha gyengébb cigarettát szívnak, ez azonban szintén hamis képzet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »