Még a természet is gyászolta Kim Ir Szent

Még a természet is gyászolta Kim Ir Szent

Huszonkét éve, 1994. július 8-án halt meg Kim Ir Szen észak-koreai vezető, a világ első és mindmáig egyetlen kommunista dinasztiájának megalapítója. Elhunytát hároméves országos gyász követte, amely alól a természet sem vonhatta ki magát: hivatalos jelentések szerint halálának első évfordulóján a fák és a virágok másodszor is virágozni kezdtek, szobrai fölött darvak és méhrajok keringtek.

Kim Szong Dzsu néven született 1912. április 15-én Phenjan közelében egy parasztcsalád három fia közül a legidősebbként, a későbbi pártpropaganda szerint az örvendetes eseményt természeti csodák sora adta az emberek tudtára. Szülei a japán megszállók elől Kínába menekültek, Kim ott járt iskolába. Tanulóévei hamar véget értek, mert “felforgató tevékenység” miatt 17 évesen letartóztatták. Szabadulása után japánellenes gerilla csoportokban harcolt. 1931-ben lett a kommunista párt tagja, és egy jobbára koreaiakból álló partizánegység parancsnokaként vette fel a Kim Ir Szen nevet. Amikor 1941-ben a japánok kiszorították őket Kínából, Kim Szibériába vonult vissza. A szovjetek kiképzőtáborba küldték, ahonnan 1945 szeptemberében mint “Jurij Irszenovics Kim”, a Vörös Hadsereg őrnagya bukkant elő. A szovjetektől azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg az átmeneti kormányt Korea általuk megszállt részén.

1948-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a félsziget újraegyesítése nem lehetséges, mert a szovjetek és az amerikaiak nem tudtak megegyezni a jövendő állam társadalmi rendszeréről. Amikor 1948. szeptember 9-én megalakult a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kim lett hivatalosan a miniszterelnök, ezt a funkciót 1972-ig töltötte be. 1949-ben ő lett az egyetlen pártként megmaradt Koreai Munkapárt vezetője is. A következő évben Sztálin jóváhagyásával és támogatásával megtámadta Dél-Koreát. Seregei néhány hónap alatt majdnem az egész országot elfoglalták, de az amerikaiak vezette ENSZ-erők ellentámadása Kínáig vetette őket vissza. Kim csak a kínai beavatkozásnak köszönhetően maradt hatalmon, majd az 1953-ban megkötött panmindzsoni tűzszünet immár 61 éve fenntartja Korea megosztottságát.

A KNDK teljhatalmú vezetőjeként Kim Ir Szen könyörtelenül leszámolt potenciális ellenfeleivel, bevezette a szovjet típusú tervgazdálkodást, államosította az ipart, kollektivizálta a mezőgazdaságot és hatalmas sereget tartott fegyverben. Az 1960-as években – kihasználva a kínai-szovjet viszony romlásában a számára rejlő lehetőségeket – fokozatosan függetlenítette magát Moszkvától és Pekingtől, miközben továbbra is igénybe vette mindkét kommunista nagyhatalom segítségét. Meghirdette az önellátás, a “dzsucse” eszméjét, amelynek jegyében fokozatosan elszigetelte országát a külvilágtól.

Az 1972-ben államfővé előlépett Kim hatalma forradalmi hírnevén, az általa pozícióba emelt és hozzá hű kádereken, de főként a több mint egymilliós hadsereg lojalitásán alapult. Rendszerének a dzsucse mellett a szongun, azaz “a katonáké az elsőbbség” volt a másik alapelve. A Nagy Vezető körül példátlan, még Maóét és Sztálinét is meghaladó személyi kultusz alakult ki. Nevét a könyvekben és lapokban tilos külön sorba írva elválasztani, mindhárom tagját egy sorba kell írni. Már az általános iskolákban külön tanteremben oktatják csak az ő műveit, az épületeken függő fényképei a homlokzat meghatározott részét kell hogy elfoglalják, szülőháza nem csak múzeum, hanem zarándokhely is. 1997-ben Észak-Koreában a Gergely-naptár helyett bevezették a dzsucse-időszámítást, amelynek kezdőpontja 1912. április 15., Kim születésnapja, így az idei esztendő a dzsucse 105. éve.

A nyolcvanas évektől a KNDK egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel kényszerült szembenézni. A dzsucse-eszme következetes megvalósítása miatt gyakorlatilag megszűnt a külkereskedelem, Teng Hsziao-ping kínai vezető pragmatikus politikája miatt egyre gyérebben csordogáltak a kínai segélyek, amit tetézett a Szovjetunió megszűnése. A gazdaság összeomlott, egyre kiáltóbbá vált az ellentét a virágzó, kapitalista Dél és az időnként éhínségektől sújtott, elszigetelt északi kommunista állam között. Az északi propaganda minderről nem vett tudomást, még jobban dicsőítette a legnagyobb koreai géniuszt, aki nyolcvanévesen magkapta a generalisszimusz rangot is.

“A koreai nemzet fényes Napja” 1994. július 8-án szívroham következtében halt meg. Elhunytát hároméves országos gyász követte, amely alól a természet sem vonhatta ki magát: hivatalos jelentések szerint halálának első évfordulóján a fák és a virágok másodszor is virágozni kezdtek, szobrai fölött darvak és méhrajok keringtek.

Kim Ir Szen rokonságának több tagját is magas posztra emelte. Kétszer nősült, négy fiú és négy leány apja volt. Hatalmának, tisztségeinek örököse 1949-ben elhunyt feleségétől született első fia, Kim Dzsong Il lett, akinek 2011-ben bekövetkezett halála után Kim Ir Szen unokája, Kim Dzsong Un vette át az ország vezetését. Az észak-koreai totalitárius államban ma is a kormányzat ellenőriz mindent, tilos egyebek között a különvélemény, a vallásgyakorlás és az internet. A rádió és a tévé propagandaműsorokat ad, azt, hogy a lapokat és könyveket cenzúrázzák, csak azért nem lehet mondani, mert azokat is állami tisztviselők írják.

Az észak-koreai nép számos gesztussal nyilvánította ki háláját Kim Ir Szen iránt: phenjani mauzóleuma mellett magasodik 92 méteres szobra, amely mellett eltörpül a főváros egy másik részén álló 23 méteres emlékműve. Születésnapja és halálának napja nemzeti ünnep, az ország “hivatalos” virága a kimirszeniának nevezett orchidea-hibrid, szobrai előtt mindenkinek – még a minimális számú külföldi turistának is – meg kell hajolnia. Kim nem csak a fényképekről köszön vissza az észak-koreaiakra: a jelenlegi Kedves Vezető, Kim Dzsong Un feltűnően hasonlít nagyapjára.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »