Még a miniszterelnök főtanácsadója is csak a multikkal tudja megetetni az éhező gyerekeket

Még a miniszterelnök főtanácsadója is csak a multikkal tudja megetetni az éhező gyerekeket

Csak a külföldi élelmiszerláncok kapcsolódtak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány újabb országos akciójához – számol be a hirtv.hu.

A multik a következő két hónapban tizenegyezer hátrányos helyzetű három év alatti gyereket és családját segítik élelmiszercsomagokkal. Olyan családok tagjai álltak sorba az élelmiszercsomagokért, ahol három év alatti gyerekek vannak, vagyis kiesnek az óvodásoknak és az iskolásoknak biztosított ingyenes étkezésből.

„A magyar láncok nem vállaltak semmit, a jelenlévők viszont igen. Sőt rá egy hétre már azzal jöttek, hogy ötmillió forintig állják is a költségeket”

– árulta el Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke Egy-egy multira több mint ezer gyerek jut. A Spar, a Lidl, a Tesco, az Auchan, a Penny Market is támogatta az akciót. A MINDEN GYEREK LAKJON JÓL! kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa az LHH-s kistérségekben élő hátrányos helyzetű kisgyerekek egészséges táplálkozását

Mindez azért érdekes, mert Hegedűs Zsuzsa nem mellesleg miniszterelnöki főtanácsadó, aki havi egy milliót keres, ráadásul a kritikusai szerint korábban olyasmiket mondott, hogy

az éhező gyerekek sokszor hivatkozott széles csoportja nem is létezik, mert az Orbán-kormány már megoldotta a gyermekéhezés problémáját azzal, hogy az óvodában, iskolákban van étkezés.

Ezek szerint mégsem váltotta meg a világot Orbán Viktor –  hozzátehetjük, mondjuk azt is, hogy ez nem is elvárható senki ember fiától – az ellenben szomorú, hogy ebben a harcban még a miniszterelnöki főtanácsadó is csak a multikra támaszkodhat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »