Második születésnapját ünnepelte Drezdában a Pegida – a résztvevők számáról a rendőrség nem mert közölni becslést

Második születésnapját ünnepelte Drezdában a Pegida – a résztvevők számáról a rendőrség nem mert közölni becslést

Felvonulással ünnepelte alapítása második évfordulóját vasárnap a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom.

A demonstráción beszédet mondott mások mellett Lutz Bachmann, a mozgalom egyik alapítója, akit májusban elítéltek, amiért az Európát elárasztó, nőerőszakoló mohamedán csürhe ellen mert szót emelni (a Lügenpresse szerint "gyűlöletre uszító bejegyzéseket tett közzé") egy közösségi portálon, és felszólalt a "szélsőjobboldaliként értékelt" nézetei miatt Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) megfigyelése alatt álló Identitárius Mozgalom (Identitäre Bewegung) ausztriai vezetője, Martin Sellner.

A szónokok élesen bírálták a német kormány őslakosgyilkos politikáját. A demonstrálók a többi között a "Merkelnek mennie kell" és a "nemzetáruló" felkiáltásokat hallatták – számolt be a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A saját magát Európa legnagyobb polgári mozgalmaként jellemző Pegida évfordulós tüntetésén résztvevők számáról a rendőrség nem mert közölni becslést. A drezdai műszaki egyetem (TUD) diákjainak egy csoportja videofelvételek elemzése alapján mindig készít létszámbecslést a mozgalom felvonulásairól, szerintük ezúttal 6500-8500 ember vehetett részt a demonstráción.

A mozgalom az eddigi legnépszerűbb időszakában, 2015 januárjában 25 ezer embert mozgósított az egyik szokásos hétfő esti tüntetésén. Azóta egyszer sem sikerült ennyi életterét féltő embert összegyűjteni. A Pegida az országos méretet sem érte el, az egykori NDK területén fekvő Drezdán kívül nemigen szervez számottevő megmozdulást – csettint elégedetten összefoglalójában az MTI. A mozgalom vezetése időközben szétszakadt, egy csoport az Európa Erőd (Fortress Europe/Festung Europa) nevű – mindenekelőtt az európai határok lezárását sürgető – nemzetközi mozgalomhoz csatlakozott, mert nem érezte kellőképpen határozottnak a Pegidát.

A vasárnapi évfordulós felvonulás miatt több ellendemonstrációt is szerveztek, ezeken a TUD hallgatóinak becslése alapján 200-nál kevesebben vettek részt. A rendezvények biztosítására 1700 rendőrt vezényeltek ki. A drezdai rendőrség közleménye szerint nagyobb rendbontás nélkül ért véget valamennyi tüntetés, csupán néhány eljárást kellett indítani, a többi között "alkotmányellenes szervezet jelképének viselése" miatt.

(MTI nyomán; képek: Twitter)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »