Másfél évtizeden keresztül készült a 300 tonna arany című magyar dokumentumfilm

Másfél évtizeden keresztül készült a 300 tonna arany című magyar dokumentumfilm

A verespataki történet folytatása 300 tonna arany c. film, amelynek teltházas díszbemutatójára Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 felvezetéséként került sor. Verespatak, az erdélyi falu történetét közel húsz éve figyeli aggódva a világ, és ebben jelentős szerepet játszik Kocsis Tibor is. Dokumentumfilmjével ráirányította a figyelmet erre a 2000 esztendős településre, ahol a Rosia Montana Gold Corporation vállalat aranybányát akar nyitni. A cég hosszútávra bérleti jogot szerzett a területre, amely több mint 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. A földben rejlő fémek kinyeréséhez naponta nagy mennyiségű cianid és dinamit felhasználását tervezik a mindösszesen 17 évre tervezett kitermelésben.

Az Új Eldorádó óriási nemzetközi összefogást indított el: az Európai Parlament pedig Áder János, akkori EP képviselő javaslatára a cianid bányászatban történő felhasználásnak betiltását szavazta meg 2010-ben. Időközben az UNESCO felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvántartásra javasolt helyszínek listájára. „Mindig is bíztam abban, hogy a művészet és az összefogás erejével hegyeket tudunk elmozdítani. Most már azt is tudom, hogy ezzel az erővel és összefogással azokat a hegyeket akár ott is tudjuk tartani” – mondta Kocsis Tibor a díszbemutató megnyitóján. A Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 felvezetéseként megszervezett zártkörű díszbemutatón a 300 tonna arany című film egyórás TV változata került bemutatásra, amelynek hosszabb, kétórás mozifilm változatát jövőre mutatják be a nagyközönségnek. A film után számos külföldi filmcsatorna is érdeklődik.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »