Más szemében a szálkát

Más szemében a szálkát

Csörög a telefon, a vonalban a kulturális minisztérium hivatalnoka. Figyelmeztet, hogy késünk a válasszal a legutóbbi felszólításukra. Ami arra vonatkozott, hogy a község weblapján a csallóközcsütörtöki önkormányzat üléseinek tavalyi, közel száz, szlovákul is kötelezően megjelenő jegyzőkönyvéből egyben (azaz: 1-ben) találtak egy (azaz: 1) magyar mondatot, pontosabban egy néhány szavas felsorolást magyarul. Ez a néhány szó a tisztelt minisztériumban, pontosabban annak „művészet és államnyelv osztályán” (helyénvalóbb lenne a nyelvrendőr osztály) kiverte a biztosítékot, hiszen megszegtük az államnyelvvédelmi törvényt. Mivel ezt közigazgatási szervként követtünk el, főbenjáró bűnnek számít, amit orvosolnunk kellett. Egy (azaz: 1) napot késtünk a válasszal.

Láthatóan bűnt bűnre halmozunk, mi, esendők. De hát arra van a minisztérium, hogy szorgalmasan kutakodjon a renitensek után, akik romba akarják dönteni a szlovák alkotmányos rendet, és az orrukra koppintson. Vannak országok, ahol durva rendőri beavatkozással (Spanyolország), van, ahol pszichikai terrorral igyekeznek nyugtalanítani a kisebbségi polgárt. Mert amúgy dehogy is van nyelvrendőrség, az csak kitaláció, mondja az államtitkár úr. Ennek ugyan ellentmond a hivatalnok hölgy, aki kérdésemre elárulja, nem bejelentések alapján kutakodnak, hanem egyszerűen kitippeltek 50 települést. Magyarán: önszorgalomból teszik a dolgukat. Hazafias buzgalomból buzerálnak.

Hanem volna egy javaslatom az államtitkár úr számára: legyen olyan konzekvens, és jelentse fel a saját minisztériumát a nyelvtörvény megsértése miatt! A szlovák kulturális minisztérium internetes címe ugyanis szintén sérti a törvényt, mert angolul szerepel (culture.gov.sk). Culture = kultúra, government = kormány, kormányzat. Az eská rendben, az Szlovákiát jelöli.

Más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre, tartja a mondás. Ha már a közlekedésügyi miniszter a nyáron Szoroskőnél kivonult a saját kormánya ellen tüntetni, abban is volna csipetnyi ráció, ha az államtitkár is figyelmeztetné kormányát a törvényszegésre. Még csak nem is kellene 350 kilométert utaznia hozzá.

Őry Péter,
az MKP OT elnöke


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »