Márton Áron tiszteletére tartottak megemlékezést az izraeli magyar nagykövetségen

„Ember az embertelenségben” címmel szeptember 28-án megemlékezést tartottak a Világ Igaza címmel kitüntetett Márton Áron erdélyi püspök tiszteletére a tel-avivi magyar nagykövetségen. Az estet a követség és a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetsége szervezte.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megemlékezésnek tragikus aktualitást adott Simón Peresz halála, emlékét Nagy Andor nagykövet az est elején idézte fel.

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Lukácsi Katalin Izraelben a helyi magyar közösséget szervezi. A program ösztöndíjasai általában a magyar hagyományokhoz kötődő ismereteiket kamatoztatva végzik tevékenységüket: néptáncot tanítanak, magyar ételeket főznek, kórust vezetnek, esetleg valamilyen régebbi kézműves mesterséggel foglalkoznak vagy magyarul tanítanak. Lukácsi Katalin az ösztöndíjprogram keretében a keresztény–zsidó párbeszéd előmozdítására törekszik, itthon is sok rendezvényt szervezett már ennek jegyében. 


Szeptember 28-án, szerdán az izraeli magyar nagykövetség dísztermében a 120 éve született erdélyi püspökről, Márton Áronról emlékeztek meg. Az eseménya nemrég elhunyt Simon Peresz béke Nobel-díjas államférfiról emlékezett meg köszöntőjében Nagy Andor nagykövet. Simon Peresz is a béke embere volt, miként Márton Áron – hangsúlyozta a diplomata. Nagy Andor Márton Áron életével kapcsolatban püspöki címerére mutatott, amelynek közepén egy fenyő áll, hangsúlyozva, hogy a boldog életű püspök is így magasodott ki kora vészterhes napjaiban embertársai közül, amikor 1944 májusában határozottan és széles hallgatóság előtt elítélte a deportálásokat.

A nagykövet szavai után Miron Eszter, a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, gyermekkorát felidézve. Elmondta, hogy Jánoshalmán sok atrocitást kellett átélnie mint vallásos zsidó gyermeknek, és nem volt senki, aki szót emelt volna védelmükben. Márton Áron azonban mindenki helyett, saját egyetlen fegyverével, szavával védelmezte az üldözötteket.


A köszöntők után Raphael Vágó történészprofesszor, a Tel Aviv-i Egyetem tanárának előadása következett. Beszéde elején ő is gyermekkori emlékét osztotta meg, ugyanis a teremből talán ő lehetett egyedül, aki – erdélyi származású lévén – személyesen is találkozott Márton Áronnal. Röviden összefoglalta a főpap életét, kitérve arra, hogy nemcsak a náci és a kollaboráns magyar hatóságokkal szemben őrizte meg emberségét 1944-ben, hiszen a ’45 után kialakuló román pártállam szintén ellenségének tekintette és hosszas börtön, majd házi őrizet várt rá. Raphael Vágó Márton Áronnak a Jad Vasem Intézettől kapott, a Világ Igaza kitüntetéssel kapcsolatban elmondta, hogy hosszas vajúdás előzte meg az emlékközpont részéről, ugyanis talán Márton Áron az egyetlen olyan „Világ Igaza”, aki nem végzett konkrét embermentő tevékenységet. Kiállásával és bátor tetteivel mégis kiérdemelte ezt a címet, ráadásul egész erdélyi egyházát, számos plébániát és szerzetesközösséget utasított arra, hogy bújtassa az üldözötteket. Fénysugár volt ő. Már 1944 előtt is jó kapcsolatot ápolt minden felekezettel és a zsidósággal is, amire Weinberger Mózes Mordekhai (Moshe Carmilly), aki 1944-ben Kolozsvár főrabbija volt, is tanú.

Márton Áron történelmi emlékezetéről is beszélt a professzor, megemlítve, hogy Randolph L. Braham világhírű holokausztkutató volt az első, aki angol nyelvterületre is elvitte Márton Áron hírét; Apor Vilmos, Hamvas Endre mellett Márton Áron kiállását nevezte a legbátrabbnak. Szó esett a magyar felekezetek felemás hozzáállásáról is: Ravasz László már 1944-ben szót emelt az üldözöttek ellen, és buzdította Serédi Jusztinián katolikus hercegprímást a nyilvános kiállásra, bár korábban ő is megszavazta az első és második zsidó törvényt (a harmadikkal már vitába szállt). Sokan voltak ehhez hasonlóan ambivalens helyzetben a katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetésből. Mindannyian szembehelyezkedtek a náci fajelmélettel és a háború embertelenségével, de látványos és határozott fellépésre csak kevesen vállalkoztak. (Bár az esten nem került szóba, de Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a legfelsőbb klérus tagjaként Pannonhalmán nyújtott menedéket az üldözötteknek, és később a Világ Igaza címet is elnyerte.)


Raphael Vágó után édesanyja kért szót, aki 58 évi izraeli tartózkodás után is erdélyi tájszólással számolt be személyes élményeiről. Felszólította a teremben ülő zsidókat és keresztényeket, hogy közösen imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.

Az estet Smuel Jaari zárta. Rövid elmélkedésében Szeged környéki dialektussal arról beszélt, hogy a zsidóság számára a hálás lelkület kötelesség. A hála nem csak azokat gazdagítja – emelte ki –, akiknek hálásak vagyunk. Márton Áron nem szorul már rá a mi hálánkra, a hála azonban minket, a hálálkodókat is felemel és nemesít. Elmélkedése végén héberül recitálta el a Rosh Hashanakor (a közeledő zsidó újévkor) éneklendő hálazsoltárt Márton Áron emlékezetére.

Forrás és fotó: Lukácsi Katalin

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »