Martin Schulz: Kudarcot vallott a magyar kormány kísérlete

Martin Schulz: Kudarcot vallott a magyar kormány kísérlete

Kudarcot vallott a magyar kormány azon kísérlete, hogy belpolitikai célokból, azonban az Európai Unió ellen használja fel eszközként a népszavazást – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn, egy nappal a magyarországi kvótareferendum után.

Az uniós parlament szociáldemokrata elnöke strasbourgi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy “a magyarok túlnyomó többsége végül is a kormány ezen kísérlete ellen szavazott azzal, hogy távol maradt a népszavazástól”. Hálásak vagyunk nekik – mondta Martin Schulz az Európai Parlament hétfői plenáris ülésének szünetében.

Újságírói kérdésre válaszolva a német politikus elmondta, szerinte jó esély van a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyek elutasítják a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezését.

Schulz egyébként a Berliner Morgenpost című német lapnak ugyanebben a témában azt mondta: a magyar kormánynak a kudarcba fulladt népszavazás után építő jellegű együttműködést kellene kezdenie az Európai Unió előtt álló kihívások leküzdése érdekében.

A német szociáldemokrata politikus a lap hírportálján idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy az érvénytelen referendum után “Magyarországnak konstruktívan együtt kellene működnie abban, hogy észszerű és tartós megoldásokat találjunk Európa nagy kihívásaira”.

Mint mondta, a népszavazásnak az az üzenete, hogy “a politikának nem szabad álvitákat folytatnia, hanem segítenie kell az emberek gondjainak megoldásában”.

Hozzátette: elbukott a menekültpolitika belpolitikai felhasználására irányuló kísérlet, és “a magyar népnek köszönhetően elhárult az Európát fenyegető kár”, amelynek keletkezésébe “a kormány tudatosan beletörődött volna”.

Steinmeier: A magyar kormánynak kell megoldást találnia

A magyar kormánynak kell választ találnia arra a helyzetre, hogy az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen lett az európai uniós menekültkvótát elutasító népszavazás – jelentette ki hétfőn Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Pozsonyban.

“Az (el nem ért) népszavazási küszöb világos válasz, sok ember nem ment el. Most a magyar kormány kezében van, hogy megfelelő megoldást és választ találjon” – fogalmazott a német külügyminiszter, aki Pozsonyban szlovák kollégájával, Miroslav Lajčákkal tárgyalt.

Mindkét miniszter azt emelte ki, hogy a menekültkérdésben “közös európai megoldásra van szükség.” A német külügyminiszter szerint ugyanakkor rámutatott: az egyes tagországoknak a megoldáskeresés során kölcsönösen meg kell hallgatniuk a másik véleményét.

“Nem fér kétség ahhoz, hogy a menekültprobléma nem egyetlen ország problémája, ezért azt csak közösen lehet megoldani” – fogalmazott Steinmeiert. Hasonló véleményének adott hangot Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter is, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Függetlenül a magyar kvótareferendum eredményétől, tudatosítani kell, hogy a migráció valóban az unió egészét érintő közös kihívás, s az arra adható helyes válaszok kereséséböl, mint ahogy a válság kezeléséből is, minden egyes tagországnak ki kell vennie a maga részét – fogalmazott az ENSZ főtitkári posztra pályázó szlovák miniszter. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »