Märcz: Voltak kilengések, kezeltük őket

Märcz: Voltak kilengések, kezeltük őket

A férfi válogatott mesterének pedagógiai érzékét is próbára tette a vébén a ma kezdő csapat. Szerinte a hozzáállás profi, a felkészülés pedig jól sikerült.

– Több mint fél éve vezeti a válogatottat: mely elveket akarta mindenképp elfogadtatni a csapattal?
– Január és május között nem töltöttünk annyi időt együtt a fiúkkal, így csupán júniustól kezdődhetett a komolyabb felkészülés. Van hiányérzetem, voltak olyan helyzetek, amelyeket egyelőre nem sikerült tökéletesen begyakorolni, például az emberhátrányos védekezést és az előnykihasználást. De az egyenlő létszámú védekezésben és a támadásvezetésben egész jó szintre sikerült eljutni.

– Inkább a fegyelemre vagy a tiszteletre gondoltam. Melyek Märcz Tamás kapitány nézetei, amelyekből jottányit sem enged?
– Vannak küszöbök, amiket nem léphetnek át a játékosok, sem velem, sem a stábtagokkal, sem egymással szemben. A stábnak, úgy érzem, megfelelő a kommunikációja a játékosokkal. Persze előfordult egy-két kisebb kilengés, de sikerült kezelni. Nem örültem neki, nem viszi jó irányba a csapatot.

http://mno.hu/

– Mire kell gondolni? Késésre, összeszólalkozásra?
– Nem hiszem, hogy ebbe most bele kellene mennem, maradjunk annyiban, hogy többféle gond is akadt. Azért azt leszögezem, hogy ez egy nagyon fegyelmezett és céltudatos csapat, jó hozzáállással.

– Volt olyan momentuma a felkészülésnek, amiről úgy gondolta, hogy ez volt a legnehezebb pont, ennél már csak jobb jöhet?
– Igen, voltak embert próbáló pillanatok. Azokra szituációkra gondolok, amikor ki kellett találnunk, hogyan hozzunk ki még jobbat egy adott játékosból, hogyan motiváljuk még erőteljesebben. E szituációk pontosan megmutatják az edzőről is, hogy pedagógiailag is alkalmas-e a feladatára. A felkészülés menete úgy haladt, ahogy szerettem volna.

– Nagy Viktor kapus lapunknak arról beszélt, hogy önnél jó értelemben véve kötetlenebbek, lazábbak az edzések, mint elődjénél, Benedek Tibornál. Szándékos ez, vagy véletlen?
– Egyrészt nem tudok más lenni, mint önmagam, saját habitusom van. Másrészt tudatos is vagyok. Fontos, hogy a játékosok tudják: nem lazaság van, hanem nyugalom. Legfeljebb a kerethirdetésnél és a mérkőzések előtti pillanatokban van jelen egészséges feszültség. Az elmúlt időszakban ezzel nem volt gond. Profi módon áll a csapat a munkához, első szóra megcsinálják, amit kérek. Kiemelném még a stábtagok pozitív kisugárzását, vidámságát, ami szintén inspirálja a játékosokat. Viszont ha munka van, azt kőkeményen megkövetelik. Ez szakmailag fontos.

http://mno.hu/

– Röviden az ellenfelekről: az ausztrálokkal játszik a válogatott először, velük korábban többször is megszenvedtünk. Hogy látja csoportbeli esélyeinket?
– A riói olimpián játszottunk az ausztrálokkal utoljára, az utolsó pillanatokban egyenlítettek. Mindig nehéz ellenük játszani, mert jól lőnek, erősek és remekül úsznak. Ami az elmúlt évtizedekben hiányzott náluk, az egy kiemelkedő európai edző. Néhány éve már ez is megvan a horvát Elvis Fatovic személyében. Átalakultak Rio de Janeiro óta, ettől függetlenül erősek. Láttam őket játszani. Az olaszok nagyon jó csapattal jönnek, gyorsak, dinamikusak. Az erejüket jelzi, hogy a világliga döntőjében 4-0-ra is vezettek a szerbek ellen, végül csak eggyel kaptak ki. Évek óta szisztematikusan építgetik a csapatukat Alessandro Campagna vezetésével. Az utóbbi években szinte kivétel nélkül az összes világversenyen érem közelében voltak. Ráadásul úgy cserélgetik időről időre a játékosokat a keretben, hogy folyamatosan fiatalok tudnak maradni, ez jelzi az utánpótlásuk erejét is. A franciák sem fekete lovak, kint voltak az olimpián, nincs rossz csapatuk, és elég jók a játékosaik, például a Szolnokban pólózó Ugo Crousillat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »