Márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György

Márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György

Februárban bevándorlás-szervező irodákat nyitnának az országban Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és márciusban már el is kezdenék az akciókat, amelyekre egyébként több százezer dollárt költene az üzletember – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere az M1 Ma Reggel című műsorában.

Aggodalommal figyelik a polgármesterek mostanában a Brüsszelből érkező híreket, ugyanis az Európai Unió politikusainak többsége kitart amellett, hogy felső korlát nélkül telepítsenek bevándorlókat az unió országaiba.

„Ezt mi fogjuk megérezni, elsősorban Magyarország és a magyar falvak, mert elsősorban azokba az országokba kívánják betelepíteni a bevándorlókat, ahol egyelőre kevesen vannak” – vélekedett a politikus.

Szita Károly beszámolt arról is, hogy a vidéki nagyvárosokban többszázezer dollár támogatással bevándorlás-szervező irodákat akarnak létrehozni, és már azt is tudni lehet, hogy az első kettőt Debrecenben és Pécsen fogják megnyitni. A politikus hozzátette, ezen irodák feladata, hogy hálózatot szervezzenek. Megjegyezte, ezek a hírek Soros György környezetéből érkező hírek.

A polgármester információi szerint a pénzt ezek az irodák már februárban megkapnák, és márciusban meg is kezdődhetnének az akciók. Szita Károly arról is beszélt, hogy Soros György szervezetei többek között már Kaposváron is elkezdték az ilyen jellegű szervezkedéseket. Az egyik civil szervezet azzal kereste fel a polgármestert, hogy meghívták egy találkozóra, ahol arról tájékoztatták, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben kaphatnak pénzt a város civil szervezetei, ha teljesítenek bizonyos feltételeket.

Hírdetés

„Az egyik fő feladat a hálózat kiépítése, a második, hogy egy képzésen kötelező részt venni, mert ez a pályázat elnyerésének egyik fő feltétele, a harmadik pedig az, hogy ha elnyerték a pályázatot, akkor azt követően mentort kapnak és kapcsolattartót, és a fő feladat az volna, hogy a lehető legtöbb emberrel kapcsolatba kell, hogy kerüljenek” – részletezte Szita Károly.

A polgármester aggodalmát fejezte ki a sietséggel, és Soros György szándékaival kapcsolatban.

„Olyan esetben, amikor a képzés, kiképzés, mentor, kapcsolattartás, már februárban ott van a pénz, gyakorlatilag nem kell teljesíteni semmit, aztán márciusban már akciózni kell, akkor az ember nem tud másra gondolni, hogy mi ez a sietség? Hát Soros György szándékát mindenki ismeri, és ez a mostani Brüsszeli csúcson is kiderült, hogy az ő szándéka érvényesül a Brüsszeli többségben is” – fejtette ki.

A MJVSZ elnöke felhívta a figyelmet, hogy a következő időszak Magyarország történetében rendkívül sűrű lesz – 2018 tavaszán országgyűlési választásokat tartanak, 2019 tavaszán európai parlamenti választások lesznek, ősszel pedig a helyi önkormányzati választásokat tartják meg – ugyanakkor Brüsszel szándéka egyértelmű, ha a kötelező betelepítést vesszük alapul. Hozzátette: „Mi ezt nem akarjuk, mert a biztonságunkat és nyugalmunkat érezzük veszélyben”.

forrás: M1/Ma reggel / hirado.hu

The post Márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »