Maradjon a Himnusz!

Tévedtem tegnap, amikor azt állítottam, hogy magamon kívül más nem „tette helyére” a Himnuszt a Szózatra lecserélni óhajtó Puzsér Róbert megszólalását. Amint azóta olvasom, megszólalt még valaki, éspedig ugyanott, ahol Puzsér.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Szabó S. András, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára nyilatkozott a „Magyar Nemzet”-ben tegnap (Maradjon himnusz a Himnusz – válasz Puzsér Róbertnek). Egy pillanatra azonban el is tűnődtem. Nem egy humán szférába tartozó egyetemi oktató nyilvánult meg ugyanis. Úgy látszik, azok ilyesmivel nem foglalkoznak.

Egyetértek Szabó S. Andrással. A kérdés, melyik legyen nemzeti Himnuszunk, Kölcsey vagy Vörösmarty verse, eleve rossz. Mindkettejük verse egyként értékes ugyanis, ezért nem lehet őket egymással szembeállítani. Miként megzenésítőjüket, Erkel Ferencet és Egressy Bénit sem. Abban is igaza van, hogy a himnuszok zöme igenis „merít a történelemből”, éspedig, hitet, reményt, szebb jövőt, ehhez azonban az Ég áldása kell. Istené.

Végül abban is igaza van, hogy sem Kölcsey, sem Erkel nem szorul védelemre. Védelemre a gyengék szorulnak. Védeni csak a fűzfapoétákat, vagy pláne a modern ítészek által istenített „posztmodern szövegirodalmat” lehetne – csak ennek nem volna semmi értelme az égvilágon. Illetve mégsem, merthogy a modern „ítészek” által reklámozott művek egyszerűen nemhogy gyengék, hanem – semmik. Nem léteznek az igazi irodalom számára.

Szabó S. András zárásként Tompa Mihályt idézi: „Mert a boldogságra kevés csak a jelen / A múlton épül az s az emlékezeten.” A múlton, az emlékezeten bizony. Leginkább a glóriás Árpádok múltján és követőik emlékezetén. Mert róluk szól a Himnusz.

Még egy, amit azért hozzá kell tennem mindehhez. Nem tudok még egy nemzetet sem a mienkén kívül, amelyiknek a nemzeti himnusza Istent megszólítaná. A mienk viszont nem csak úgy mellékesen szólítja meg, hanem mindjárt ezzel kezdi. Mert minden jóság, szépség, igazság egyedüli forrása Isten. Erről szól Kölcsey Himnusza.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »