Már Trump nemi szervének méreténél tartanak

Marco Rubióval és Ted Cruzzal csapott össze Donald Trump, a vita minősége pedig épp olyan volt, mint várni lehetett. Szerencsére az kiderült, hogy a milliárdos méreteivel nincs gond.

Sikerült a szokott színvonalat tartania a republikánus elnökjelöltségért harcba szálló Donald Trumpnak. Bár Marco Rubio és Ted Cruz is igyekezett múltbeli kijelentéseivel és tevékenységével szembesíteni, a milliárdos rendre félresöpörte a kijelentéseiket azzal, hogy hazug Tednek és kicsi Marcónak nevezte őket – olvasható a The Guardianen. Vitapartnerei cserébe úgy kezelték őt, mint egy akaratos gyereket, Cruz pedig egy ponton felszólította őt: „Számolj el tízig, Donald, számolj el tízig!”

A detroiti vitára általában is inkább az iskolás gúnyolódás, mintsem az érdemi vita volt jellemző. Rubio kijelentette, hogy épp Trump az, aki megérdemli, hogy személyében támadják azok után, hogy ő mennyit támadott másokat. Miután a vita már elment arra, hogy Trumpnak kicsi a keze, a milliárdos úgy érezte, meg kell védenie magát: „Nézzenek ezekre a kezekre! Kicsik?” Trump hozzátette azt is, hogy ha a keze kicsi, nyilván úgy gondolják, hogy más testrésze is az, de megnyugtathat mindenkit, hogy ez közel sincs így.

TMI @realDonaldTrump https://t.co/hqZuGBfgge https://t.co/GYbJaiBica — POLITICO (@politico) 2016. március 4.

Rubio a múlt héten már bevetette az eddigi legsúlyosabb érvét Trump ellen: mint a Vox beszámolt róla, azt mondta, nem érti, egy ekkora embernek hogy lehetnek ilyen kicsi kezei. A szenátor le is vonta az elsőre talán nem mindenki számára magától értetődő következtetést: akinek kicsik a kezei, abban nem lehet megbízni.

Egyébként a Vox azt írta, hosszú múltra tekint vissza Trump kezének becsmérlése, és a Spy szatirikus magazin már 1988-ban elkeresztelte őt „rövid ujjú újgazdagnak”.

Az interneten máris elkezdtek pörögni a mémek, akadt például, aki végre hatalmas kezekkel lepte meg a milliárdost:

Hastily-Arranged News Conference Just Excuse for Trump to Show Off New Hands pic.twitter.com/CNJxNpLQV0 — Daniel Lin (@DLin71) 2016. március 2.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »