Már toborozzák a határvadászokat

Már toborozzák a határvadászokat

Már várják azok jelentkezését, akik a jövőben határvadászként szeretnének a rendőrség kötelékén belül szolgálni.

Első lépésként egy – a rendőrség honlapjáról letölthető – jelentkezési lapot kell kitölteni, ahol a személyes adatok mellett nyilatkozni kell például arról is, hogy az illető volt-e már büntetve. Ezek mellett még részletes, fényképes önéletrajzra, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványra, érettségi bizonyítvány és egyéb végzettségeket igazoló papírok másolataira, de még egy háziorvosi igazolásra is szükség van. A jelentkezési lapokat és az egyéb papírokat bármelyik rendőrségen le lehet adni, de lehetőség van elektronikus módon is benyújtani a pályázatokat a hatarvadasz@orfk.police.hu e-mail címre.

Alkalmassági feladatokat is végre kell hajtania a leendő határvadásznak. Ennek része egy kérdőív, amelyben olyan dolgokra is rákérdeznek, hogy a jelentkezőnek volt-e már „eszméletvesztése, görcsrohama, ágyba vizelése”, vagy éppen „iszonyodik-e vértől, halottól, tűztől, víztől, egyébtől”. A fizikai felmérés során fekvőtámasszal, fekve nyomással, vagy éppen futással bizonyíthat a jelentkező.

Féléves gyorstalpaló

Aki ezek után felvételt nyer, az hat hónapos kiképzést kezdhet el. Az első két hónapra bruttó 150 ezer forintos illetményt és különféle juttatásokat is kap, s ha ezután sikeres vizsgát tesz, a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába kerül egy év próbaidőre. Ekkor már a pénz összege is megugrik bruttó 220 ezerre, illetve a különféle pótlékokra.

A féléves gyorstalpaló képzésen felkészített új állomány májusban már a határon lehet járőrtársként. Papp Károly országos rendőrfőkapitány korábban többször is hangsúlyozta, hogy ezek az emberek teljes értékű, nem „félkész” rendőrök lesznek. Ettől függetlenül természetesen lehetőségük lesz még továbbképzésre.
A kormány célja az új határvadász századok megalapításával az, hogy összesen 3000 fővel bővítse a rendőrség létszámát a határok védelme érdekében – ugyanis a határőrséget még az MSZP–SZDSZ-kormány felszámolta 2008-ban. Papp Károly korábban a Magyar Nemzet kérdésére azt is elmondta, hogy egyelőre nem összesítették a felvetődő költségeket, a kormány a központi költségvetésből fogja biztosítani a várhatóan több tíz milliárd forintra rúgó összeget a Belügyminisztériumnak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »