Már nappal is egyre több patkányt látni a belvárosban

Már nappal is egyre több patkányt látni a belvárosban

Egyre több a patkány a főváros terein a budapestiek szerint. A kártevők már nemcsak az éjjeli órákban, hanem nappal is feltűnnek a tereken és csatornákban. A fővárosi patkányirtást végző cég vezetője a Hír TV-nek megerősítette: az elmúlt napokban sok bejelentést kaptak, ezeket rövidesen kivizsgálják. Papp György szerint ugyanakkor szó sincs a patkányok tömeges elszaporodásáról.

A fővárosiak szerint egyre több kártevővel lehet találkozni az utcákon. „A polgármesteri hivatalnál korán reggel rohangált, ott, ahol az önkormányzati iroda van. Hajnal ötkor azért frászt kap az ember” – mesélte a Hír TV-nek egy helyi lakos.

Az Erzsébet tér és a Deák tér füves területein is elszaporodtak a rágcsálók.

– Itt rengeteg patkány van. Erre végig.
– Félnek tőlük?
– Én nem félek, nem bánt, egyik kislány a múltkor felvette, ölébe vette és vitte el. De már az beteg volt – nyilatkozta egy asszony.

A patkányok már három hónapos korukban ivarérettek, és egyszerre akár 10 utódot is világra hoznak. Leginkább az elhanyagolt területeken élnek és szaporodnak, magyarázta Reggeli járat című műsorunkban a biológus. „Ez, amit most tapasztalunk, semmi pánikra nem ad okot, egyszerűen arról van szó, Budapest szinte romos állapotban van, rengeteg szemetet termelünk, nagyon sok a nagy rendezvény, ami szinte most már napról napra szintén plusz terhelést ad, és ezek az állatok szépen nagyon is felismerték a lehetőséget, megjelentek, nagyobb számban szaporodnak” – fogalmazott Tóth Mária.

A fővárosi patkányirtást végző cég vezetője megerősítette: az elmúlt napokban nagyon sok bejelentést kaptak, szerintük ugyanakkor nincs szó a rágcsáló tömeges elszaporodásról. „Ezeken az említett tereken úgy fordulhatott elő, hogy láthatóvá váltak a patkányok, hogy kezeltük ezeken a részeken a csatornahálózatot, és a csatorna kezelését követően, ha a patkányok fogyasztanak a kihelyezett irtószerből, akkor 3-5 nap elteltével történik az elpusztulásuk, és ebben az időszakban lehet, hogy megmutatja magát, mert ekkor már az óvatossága elmúlik” – jelentette ki Papp György, a Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegvezetője.

A patkányok Magyarországon leginkább a leptospirózist és a hantavírusokat terjesztik, de évente  kevesebb mint 10 ilyen megbetegedéssel találkoznak az orvosok. „Az említett betegségek alapvetően a patkány ürülékével, főleg vizeletével terjedhetnek, ahogy más rágcsálók vizeletével is, emellett azért érdemes megemlíteni, hogy ha a patkányok elszaporodnak valahol, akkor emberre, főleg beteg emberre vagy gyerekre tudnak támadni, annyiban, hogy megharaphatják, és ez hasonlóan más állatharapáshoz, nagyon súlyos lehet, elfertőződhet. A patkányok életmódja is jelenthet egészségügyi veszélyt, hiszen csatornákban élnek, a szemetet kutatják át élelemért” – fogalmazott Dánielisz Ágnes, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztály képviselője.

A szakemberek azt kérik: ha valaki patkánnyal találkozik, ne nyúljon hozzá, hanem jelentse a hatóságoknál.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »