Már miért ne lenne pártatlan az eljárás MNB-alapítványok ügyében, mert a főügyész felesége felügyelőbizottsági tag?

Törvényesen végzem a dolgom, nincs olyan törvényi feltétel, ami a távozásomat indokolná, így nincs okom lemondani – mondta a legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott interjújában.

Polt Péter hozzátette azt is, az ügyészségen nem egy emberen múlik, hogy miből lesz ügy és miből nem. Ezért szerinte alaptalan az a felvetés, hogy nem várható pártatlan eljárás az ügyészségtől az Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ügyében amiatt, hogy a felesége két felügyelőbizottságban is tevékenykedik.

"Eddig sem azon múlt, hogy indult-e eljárás vagy sem, hogy kik vagy kinek a kijei dolgoztak egy adott helyen. Mindenkor a tények és a törvények határozzák meg, miből lesz ügy és miből nem" – fogalmazott. Egyértelmű a törvényi szabályozás, hogy mely esetekben, mely ügyészségeknek van hatáskörük és illetékességük eljárni – mondta.

Világjelenség a korrupció

A legfőbb ügyész a korrupciós ügyekről szólva azt mondta, vannak ilyen ügyek, bár kétségtelenül jóval kevesebb, mint amennyi lehetne. Úgy fogalmazott, egy olyan világjelenséggel állunk szemben, amelynél az egyre kifinomultabb elkövetési módszerek, valamint a vesztegetők és a megvesztegetettek érdekazonossága miatt az ügyek igen nehezen deríthetők fel.

Véleménye szerint nem elsősorban büntetőjogi eszközökkel lehet igazán hatékonyan fellépni a korrupció ellen, hatékonyabb tud lenni a megelőzés, amihez elengedhetetlen a döntési folyamatok egyszerűsítése, átláthatóvá tétele.

Sikersztorik: Vizoviczki-ügy és a futballcsalások

Polt Péter sikerként értékelte a hazai futballcsalások elleni eljárást és a Vizoviczki-ügyet, mert – mint mondta – az egyik legveszélyesebb korrupciós jelenség, amikor az alvilág a bűnüldöző szervekbe épül be. Ugyancsak az egyes ügyeken túlmutató jelentőségű az a sikersorozat, amelyet a határátkelőkön értek el az utazókat és a fuvarozókat megsarcoló hatósági korrupcióval szemben – sorolta.

Úgy vélte, hogy korrupciós ügyeket titkosszolgálati eszközök nélkül ma már szinte lehetetlen felderíteni és bizonyítani. Nem egy ügy azonban még a vádemelésig sem jut el, mert formai okok miatt a bíróság előzetesen kirekeszti a bizonyítékok közül az így szerzett adatokat.

Meggyőződése, hogy van olyan megoldás, amely az emberi jogok tiszteletben tartása mellett is segíti, egyszerűsíti az efféle bizonyítékok felhasználását a bíróságok előtt, és lát is ilyen törekvéseket, de idő kell, hogy e törekvések törvénnyé váljanak. Rendkívül hatékony eszköznek bizonyult a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálata a rendvédelem és bizonyos köztisztviselői körök ellenőrzésére – tette hozzá.

Nincs itt semmi látnivaló a Quaestor-ügyben sem

A Quaestor-ügyről szólva a legfőbb ügyész kijelentette, szó sincs az ügy megszüntetéséről, lesz tárgyalás.

Kiemelte, ilyen monstre ügyben, ilyen gyors nyomozásra még nem volt példa. Jelezte, a bíróság nem is vitatta a vád törvényességét, csupán kellékhiányosnak minősítette azt. Hozzátette, amennyire csak lehetséges, igyekeznek teljesíteni a bíróság kérését.

Megjegyezte, nemrég a Buda-Cash-ügyben pontosan ugyanazon a módon nyújtották be a vádiratot, ahogy a Quaestor-ügyben, és abban az ügyben a bíróság nem emelt kifogást a módszerünk ellen, és szó nélkül befogadta a vádiratot.

(MTI)

"Váratlanul" meghalt a Quaestor-ügy vezető ügyésze – Tarsolyék már a bíróság elé állítást is megúszhatják

Quaestor-elszámoltatás: könnyen lehet, hogy Tarsolyék még bíróság elé sem kerülnek

Alapítványi támogatást érdemel a műsor, amelyben Bayer Zsolt cigányszar-lapátolást javasol a jobbikosoknak

A devizahitelesek, a nyugdíjasok és az egészségügy bajaira is elég lett volna a pénz, de a család fontosabb – mármint Matolcsyé

Százmilliók a liberális sajtónak, zártkörű előadás 30 millióból – így szórta a százmilliárdokat az MNB


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »