Már legálisan strandolhatnak a kutyák

Már legálisan strandolhatnak a kutyák

Egymás után két balatoni önkormányzat, a fonyódi és a boglári is úgy döntött, kutyastrandot jelöl ki a tó partján. Az engedélyezett fürdőhelyekre tilos kutyát bevinni, de a Balatonnak sok olyan része van, amely nem strand part. A gazdák örülnek, hiszen ezután legálisan fürdethetik kedvenceiket a tóban.

Szató az ónémet, és Nina a svájci fehér juhász vidáman lubickol Fonyódon az alig 11 fokos Balatonban. Az önkormányzat egy száz méteres partszakaszt jelölt ki kutyastrandnak. „Nagyon örülünk neki, végre. Minden nyáron olyan melegük van a kutyáknak, úgyhogy ez nagyon jó lesz, hogy végre fürödhetnek, legálisan” – mondta Lőrincz Balázs.

A helyi kutyatulajdonosok eddig is itt fürdették kedvenceiket, ezután ezt már legálisan is megtehetik. „Vártuk. Már nagyon régóta szerettük volna. Így is megoldottuk, csak az ugye illegálisnak számított, de nem szóltak érte, tehát tolerálták itt a vízi rendőrségnél a hatóságok. Nagyon sokan lejárnak nyaralók is és előszeretettel használták ezt a hátsó strandot” – fogalmazott Szárnyasi Tamás.

Az előírás szerint arra a területre, ahol engedélyezett a strandolás, kutyát nem szabad bevinni. A tópartnak azonban sok olyan része van, ahol nincs ilyen tiltás. Fonyódon az ebeknek egy szakaszt jelöltek ki. A területen kutyahomokozót alakítanak ki, kutyavécéket és kesztyűautomatákat helyeznek el. „Próbáltunk minden hatóságot körbejárni. Igazából állásfoglalást senki nem adott ki, engedélyt senki nem kért tőlünk, és úgy döntöttünk, hogy a testületi döntéssel legalizáljuk ezt a fürdőhelyet, kutyás fürdőhelyet, és ha valami probléma lesz, akkor nyilván meg fogjuk szerezni azokat az engedélyeket, amelyek szükségesek hozzá” – nyilatkozta Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

Fonyód után a balatonboglári képviselő-testület is hasonlóan döntött. Ők nem egy, hanem három partszakaszt jelöltek ki kutyastrandnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »