Már jet skivel is érkeznek a szegény menekültek – a spanyolok pedig mentik őket százával

A spanyol tengeri mentőszolgálat hajói szerdán csaknem 600 migránst – közöttük legalább 35 gyermeket és egy csecsemőt – mentettek ki 15 gumicsónakból Marokkó és a spanyol partok között.

A mentőszolgálat közölte: 430 embert szállítottak Tarifa spanyol kikötővárosba tíz lélekvesztőnek beillő vízi járműről; Almeira térségében 169 embert mentettek ki öt csónakból és egy jet skiről (!).

A szerdai az utóbbi évek rekordnapja a spanyol partoknál kimentett migránsok számát tekintve. A parti őrség szóvivője szerint az idén július végéig háromszor annyian érkeztek, mint a múlt év azonos időszakában: 7642-en, míg 2016-ban 2763-an.

Hírdetés

A tengeri mentőszolgálat elmondása szerint a Cádizba eljutni akaró migránsok többsége az észak-afrikai – úgynevezett magrebi – térség valamelyik országának állampolgára, egy kis részük pedig fekete-afrikai.

A spanyol “útvonalon” feltehetően azért élénkül a migránsforgalom, mert Líbia és Olaszország között az utóbbi napokban sikerült fékezni áradatukat az észak-afrikai ország partjainál. Mindazonáltal az év eleje óta már csaknem 100 ezer migráns próbált meg tengeri úton Olaszországba jutni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »