Már harmadik napja tüntetnek migránsok Firenzében

Nem nyugszanak a kedélyek Firenzében, ahol két napja kigyulladt a bevándorlók egyik illegális tábora, és meghalt egy szomáliai férfi. A főként afrikai menedékkérők, illetve az őket támogató bevándorló-barát civilek azóta többször tüntettek, méltó szálláshelyet követeltek. A rohamrendőröket is bevetették ellenük.

A firenzei prefektúra előtt gyűlt össze mintegy 50 szomáliai illegális bevándorló. Be akartak jutni az épületbe. Egy ideig csak kiabáltak és lökdösték a rendőröket, majd megpróbáltak áttörni rajtuk.

Ezt azonban a rohamrendőrök már nem nézték tétlenül, pajzsaikkal és gumibottal gyorsan rendet tettek. A szomáliaiak amiatt tüntetnek már harmadik napja, mert csütörtökön tűz ütött ki abban az elhagyott bútorgyárban, ahol már évek óta laknak. Úgy tudni, az a tűz terjedt szét, amelyet ők gyújtottak, hogy melegedjenek. A tűzben egyik társuk életét vesztette.

Már aznap ülősztrájkot tartottak, és azóta is több helyen követelték, hogy az olasz kormány adjon nekik megfelelő szálláshelyet. A prefektúra kapujára kitűztek egy kézzel festett molinót is, azzal a szöveggel, hogy “nem vendégek vagyunk itt, rendes otthont követelünk”.

Hírdetés

Azt akarjuk, hogy a kormányzó hallgasson meg minket, elegünk van már a menhelyekből, igazi otthont, igazi életet akarunk” – mondta egyikük az újságíróknak.

Az afrikaiakat minden megmozdulásra, ahogy erre is, elkísérték a Mozgalom az otthonért elnevezésű civil szervezet tagjai. Az első transzparenseket ők adták a szomáliaiak kezébe is. A civil szervezet szerint az állam felelős a migráns haláláért, mert három éve képtelen tisztességes szállást adni nekik, emiatt kényszerülnek a bevándorlók üresen álló épületekben élni.

Csakhogy Olaszország már nem bírja az áradatot. A tűzeset napján, csütörtökön újabb 800 bevándorlót mentettek ki az olasz parti őrök a Földközi-tengerből. Líbiában szálltak gumicsónakokba, és az embercsempészek lelkiismeretfurdalás nélkül kiküldték őket a nyílt vízre.

Tavaly 180 ezren, zömmel fekete-afrikaiak tették meg ugyanezt az utat Észak-Afrika és Olaszország között. Az olasz kormány tehetetlen a folyamatosan érkezőkkel szemben. Az egyébként is költségvetési gondokkal és vergődő bankrendszerrel küzdő ország egyre nehezebben tudja finanszírozni az illegális bevándorlók ellátását.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »