hír: „hétfőn több mint száz migráns tagadta meg Dániában, hogy ujjlenyomatot adjon, és gyalog indultak el Svédország felé. Döntésüket a szigorúbb dán bevándorlási szabályokkal indokolták, míg a svédek állandó letelepedési engedélyt adnak minden szír menekültnek. Végül több órás tárgyalás után a vonulók nagy része hajlandó volt buszra szállni, hogy nyilvántartásba vegyék őket a rendőrségen.”
Ezt most azért rögzítsük, mert ivadékaink máskülönben soha nem fogják elhinni. De így talán majd ráakad valaki, mint Szürke Gandalf Isildurnak, Gondor királyának beszámolójára a Hatalom Gyűrűjéről…
És „az írás mely eleinte oly tisztán kivehető volt, akár a tűz lángja, most végleg eltűnt. Titokká lett, melyet csak a tűz fedhet fel.” „Mordori nyelven íródott, de én meg nem szólalok rajta”…
Igen, így fog kezdődni az írás. A Gyűrű pedig Dzsihadi Johnhoz került, és az egész így kezdődött:
…a bevándorlók aztán elindultak Mordorból, és megérkeztek középföldén keresztül a Megyébe, és áttörtek Magyarország határán. „No fingerprint!” – üvöltötték, és megindultak. Műanyag palackokkal hajigálóztak, később kövekkel. Nekimentek a rendőröknek, nekimentek mindennek.
Az egész Megye csak állt és nézett.
És a Megye élén igazi hülyék álltak éppen. Éppen abban a sorsdöntő pillanatban.
„Deutschland! Deutschland!” üvöltötték aztán, mert így jelezték, hová tartanak éppen a Megyén belül.
És nekiindultak. Árkon-bokron, autópályán keresztül.
„Merkel! Merkel!” üvöltötték a Megye egyik legbefolyásosabb és leghülyébb vezetőjének a nevét.
És aztán így megérkeztek Németországba.
Ott néhány belterjes, idióta hobbit várta őket, „Welcome Refugees!” táblákkal. A bevándorlók mosolynak álcázott vicsorgással fogadták a behódolást, ettek valamit (de inkább kidobálták a nekik felajánlott ételt), aztán tovább indultak.
„Denmark! Denmark!” üvöltötték, és mentek. Tovább a Megyében.
Így aztán meg is érkeztek Dániába.
Hamlet atyjának szelleme a Helsingöri vár fokán állt, és a távolba nézett. De ezt a mordoriak nem látták, és őszintén szólva nem is nagyon érdekelte őket. Inkább ettek valamit, pihentek egy kicsit, pár órát csupán, mert az Uruk hai-ok nem éreznek sem fájdalmat, sem fáradtságot, és tovább indultak.
„Malmö! Malmö!” üvöltötték, és mentek. Árkon-bokron, autópályán keresztül.
Malmö pedig felkészült a fogadásukra. Malmö ugyanis már évekkel azelőtt elesett, Malmöben már ők voltak az urak. A város némely kerületébe a Megyéből származó bennszülött már évek óta nem merte betenni a lábát. Azokban a kerületekben már mordori törvények uralkodtak, mordori szokások szerint éltek. Mindenki azt gondolta, Malmö lesz a végállomás.
De nem.
Mikor megérkeztek Malmöbe, végre összeölelkeztek a sajátjaikkal. Aztán másnap nekivágtak.
„Oslo! Oslo!” üvöltötték, és mentek.
Osloba érve megpihentek kicsit, vételeztek még melegebb ruhákat, mert arrafelé már nem volt kedvükre a klíma. Mikor jól beöltöztek, nekivágtak.
„Reykjavík! Reykjavík!” üvöltötték, és mentek. A derék norvégok segítséget kértek és kaptak, a Megye vezetői gyorsan körbehordozták a véres kardot Megye-szerte, hogy mindenki adjon sok-sok pénzt hajókra.
És összeadták a sok-sok pénzt, a mordoriak megkapták a hajóikat, és elhajóztak.
Reykjavíkban aztán végre pofán baszták őket.
Ekkor a Megye vezetői felháborodtak, és újabb erőket küldtek szegény bevándorlók megsegítésére, akik akkor már Reykjavík főterén álltak, és azt üvöltötték, hogy „Nuuk! Nuuk!” – ami Grönland fővárosa.
A Megye vezetői, miután szétverték a bevándorlókat pofán baszó izlandiakat, sebes hajókon vitték őket Grönlandra.
Az eszkimók (Inuitok, bocs!), meg csak álltak a parton, és néztek, mint hal a szatyorban. Ekkor egy a Megyéből, egészen pontosan Magyarországról származó kísérő így szólt az egyik inuithoz:
„Sokan tengődtök-é még e vidéken?”
Az inuit pedig így válaszolt:
„Sokan bizon, többen, mint ujjamon
Számíthatok. – Szomszédimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerülnek újak; s oly kevés
A fókafaj. – Ha isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen,
S több fóka. –„
Ezzel a párbeszéddel patthelyzet látszott kialakulni, de ekkor a mordoriak megoldottak mindent.
„Halifax! Halifax!” üvöltötték, és partra sem szállva tovább indultak.
Halifaxban az amerikai parti őrség várta őket. Letérdepeltették mindet, kezüket hátra bilincselték, aki megpróbált műanyag palackokkal dobálózni, azt agyonlőtték. Utána a némileg elcsöndesedett bevándorlókat haladéktalanul elszállították Guantanamora, és bezárták őket egy fogolytáborba.
Guantanamon néhány hetet töltöttek, kicsit kezesebbek is lettek. Utána pedig hajókba pakolták és kizsuppolták mindet.
Meg sem álltak egészen Szíriáig.
De a Megye addigra már elesett…
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
