Maláj utasszállító – Buk-rakétakilövő formájú gyerekágyat árul egy orosz cég

Éles bírálatok célpontjává vált egy, Buk-rakétakilövő formájú gyerekágyat is áruló szentpétervári gyerekbútor-forgalmazó azok után, hogy egy nemzetközi vizsgálat múlt héten megállapította, Oroszországból származó Buk-rakétával lőtték le 2014-ben az MH17-es járatszámú maláj utasszállító repülőgépet Kelet-Ukrajna felett – jelentette vasárnap a The Guardian brit lap.

A holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga ügyészekből álló nemzetközi vizsgálóbizottság szerdán ismertetett jelentésében megállapította, hogy az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt az Oroszországból származó rakétát, amely megsemmisítette a Malaysian Airlines 298 embert szállító repülőgépét. A katasztrófát senki sem élte túl.

Moszkva elutasította a jelentést. 

A Buk-kilövő formájú ágyat forgalmazó szentpétervári CaroBus igazgatója, Anton Koppel azonban nem lát semmi “abnormálisat” a termékben, amelyet “az anyaország jövőbeli védelmezőinek” szánnak.  “Egyes gyerekek orvosok lesznek, mások bankárok, megint mások katonák” – tette hozzá.

A Buk-ágy egy további meglepetése az, hogy ha felnyitják az ágyneműtartót, a keret úgy néz ki, mint egy rakétakilövésre kész állomás.

A CaroBus honlapján fellehető információkból nem világos, hogy a terméket mikor kezdték el forgalmazni, de a leírásban újdonságként szerepel a Buk-ágy.

Rovatok: KülföldTelepülés: OroszországCímkék: külföld, Oroszország, Szentpétervár, Maláj utasszállító, lezuhant gépForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »