Majdnem tömegszerencsétlenséget okozott egy drón

Majdnem tömegszerencsétlenséget okozott egy drón

Kis híján összeütközött egy drónnal a francia légitársaság Barcelona és Párizs között közlekedő Airbus A320 típusú utasszállító repülőgépe leszállás közben – jelentette a BEA polgári repülésbiztonsággal foglalkozó francia elemzőiroda pénteken.

A BEA által súlyosnak minősített légi incidens a Roissy reptéren történt még február 19-én történt. Az eset kivizsgálása még tart. A BEA szerint az ütközést a másodpilóta lélekjelenlétének köszönhetően kerülték el. A drónra ő figyelt fel a repülőgép bal oldalán körülbelül 1600 méteres magasságban.

“Ekkor a másodpilóta kikapcsolta az automata vezérlést, kikerülő manővert hajtott végre, és egyúttal tájékoztatta a fedélzetparancsnokot a drón jelenlétéről” – tette hozzá az iroda.

A fedélzetparancsnok becslése szerint a drón a repülőgép bal szárnya alatt öt méterrel suhant el. A személyzet azonnal értesítette a légi irányítást a drón jelenlétéről, majd további probléma nélkül folytatta a leszállást.

A BEA nem adott hírt sem a drón méretéről, sem az Airbus fedélzetén tartózkodó emberek számáról. Az A320-as körülbelül 160 utas szállítására tervezték.

A drónok nem repülhetnek repterek közelében és lakott területek felett sem, emellett általában nem hagyhatják el az irányítójuk körüli 150 méteres sugarú kört, illetve annak látótávolságát. 2014 őszén számos hobbidrónokhoz kapcsolódó incidens történt Párizsban, valamint atomreaktorok közelében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »