Majdnem felrobbant egy társasház Szegeden

Majdnem felrobbant egy társasház Szegeden

Akár fel is robbanhatott volna az a szegedi társasház, ahol a szivárgó gáz teljesen megtöltötte a pincét, mire a szolgáltató elzárta a főcsapot.

A 28 lakásban egy törött cső miatt egyelőre vizet sem tudnak melegíteni, így sem a fürdés, sem a főzés nem lehetséges. A lakók attól félnek, hogy hónapokig eltarthat a terveztetés, az engedélyeztetés és a kivitelezés. Addig a közeli Anna-kúthoz járnak vízért, hogy mosakodni tudjanak, és sokan villanyrezsót vásároltak.

„8200 forintba került. Ez sem új dolog, mert régen ilyennel is főztek az emberek. Kicsit kényelmetlen, mert kétlyukú, de megoldjuk. Hosszadalmasan azért nem megy, én úgy gondolom. Félünk attól, hogy esetleg a ház villanyhálózata nem fogja elbírni a sok villanyt, amit most a lakók használnak” – mondta a Hír TV-nek az egyik lakó, Révész Ferenc Andrásné.

Azt még nem tudni, hogy mióta szivárgott a törött gázcsőből a gáz, de a ház egyik pincerésze teljesen megtelt vele. Elég lett volna egy égő csikk vagy egy elektromos zárlat, és bekövetkezhetett volna a robbanás.

Egy másik lakó, Domonkos Mihály azt mondta, hetekkel ezelőtt észrevették, hogy szökik a gáz az egyik helyiségben, és csoda, hogy nem történt robbanás. Hozzátette: attól félnek, hogy télen fűteni sem tudnak majd, hiszen nem ez az első ilyen eset Szegeden, és máskor majdnem fél évig tartott, mire kijavították a hibákat. A társasházban, ahol többségében önkormányzati bérlakások vannak, több mint 60 évesek a gázvezetékek, eddig nem cseréltek ki semmit.

Az ingatlankezelő cég azt ígéri, gyorsított eljárásban javítják majd meg a sérült vezetéket. Kardos Kálmán, az IKV Zrt., Szeged vezérigazgatója elmondta: a társasház, ha a szükséges gázbiztonsági vizsgálatoknak és a kéményvizsgálatoknak is megfelel, ismét kaphat majd gázt, de ez nem azt jelenti, hogy az egyes lakásokban is lesz. A méretlen oldalon ugyanis minden lakásban végig kell ellenőrizni, hogy a meglévő csapok, szerelvények a mostani szabványoknak megfelelnek-e. Mivel ezek régi berendezések, Kardos feltételezi, hogy nem minden esetben.

A cég szerint ha minden rendben megy, egy hónap múlva már lesz gáz a házban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »