Majd mi is elmegyünk közösképviselőt választani a baloldalnak…

Úgy tűnik kicsit érzéketlenül fogadja a magyari közvélemény a hazájukért élő és dolgozó baloldali pártok összefogásáért, megújulásáért, a hatalom megszerzéséért folytatott törekvéseit.

Holott annyi tüntizés után végre sikerült összeekecsölni azt a fapumát, amivel végre bevehetik a kormányzópárt unortodox védvonalait. Ez az ötlet volna az előválasztás,  ahol minden baloldali pártocska a százegynéhány választókerületben összerakhatná emberanyagából, amije van, és az aktív, érdekelt választópolgár ezekből előszavazatával kiválaszthatná, ki is legyen A Baloldali Közösképviselő.

Az MSZP újabban a kezdeményezés mellé állt, főleg azért, mert ha a közakarat igent mondana a szisztémára, a szocialisták viszont későn reagálnák ezt le, könnyen előfordulhatna, hogy a kisebb pártok erősebben nyomulnak majd a maguk emberével, és az MSZP-nek kénytelen-kelletlen mögéjük kell majd felsorakozni támogatóként. Ráadásul a szocialisták vidéken is jóval beágyazottabbak például a DK-nál, így a pártállami időkig visszanyúló kapcsolati hálójukat és szavazóbázisukat nem akarnák egy gyurcsányi jelöltnek átengedni. A szocialisták másik zseniális javaslata, hogy az előválasztáson minden pártok által javasolt képviselő személyenként mérettessen meg az előválasztók előtt, nincs kivételezés, nem lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél. Eszerint minden választókerületben a helyi pártpotentátoknak maguknak kell összekapargatni a gesztenyét, és csak a legszimpatikusabb baloldali indulhat majd közösképviselőként. Nem indulhat tehát majd a Kunczemaczkó, a Vágó István, a Hillerhaver, a Juhász Péter meg a Karigeri. Csak akit területenként a legkiválóbb baloldalinak választanak meg az érdekeltek.

Az előválasztás amúgy úgy zajlana, hogy az előre regisztráló előválasztók két hónap alatt valakire leadják a voksukat valamelyik pártirodánál, vagy teszkónál. Egy hét alatt aztán összesítenék az előszavazatokat, és így kialakulna a szivárványos baloldali közös lista. Hát itt tartunk most.

Ami elgondolkodtató, hogy az MSZP ráadásul nem zárná ki az előválasztásból a jobboldali szavazókat sem. Ha negatív szavazatot nem is lehet leadni, még egy jobboldali is befolyásolhatja, kiket látna szívesen ellenzékben, és kinek kellene végleg hátramaradnia. Ezzel a rendszerrel különben meg lehetne mozgatni a kifejezetten érdektelen és szkeptikus választókat, főleg, ha a jobboldalon is bevezetnék. Valószínűleg nem születnének meglepő eredmények legalább atekintetben, hogy kik azok a jobboldali kormányzóelitben, akiket nem akarnának többet a választók látni. Milyen szép is lenne az a demokrácia, ahol az előválasztók mind a jobboldali, mind a baloldali jelöltek közül válogatnának, esetenként az ellenfél sorai közül is azt támogatva, aki minimálisan legalább vállalható.

Hírdetés

Tehát az MSZP elképzelése nem is annyira béna, mint amennyire szoci.

Mindenesetre az előválasztós cécó kitűnő alkalom lesz a baloldalnak, hogy másfél hónapig tematizálja a politikai közbeszédet, magára irányítsa a figyelmet, kvázi csináljon egy kis előválasztási kampányt és megismertesse, sőt megerősítse pozíciójában a kiválasztott ellenzéki jelöltet. Ezt a jobboldal a szokásos lejárató kampányon túl nem fogja tudni befolyásolni csak úgy, ha mozgósítja a saját szavazóit is, és elküldi őket szépen az ellenzék oroszlánbarlangjába trollkodni. A Toronyház szerkesztősége természetesen menni fog baloldali képviselőt előválasztani, mert vicces. És a köztársasági elnökjelöltek közül Juhász Pétert fogjuk megjelölni, mert szerintünk ő a tökéletes baloldali arc, mindenféle jellemző haladó hülyeséget fel tud mutatni és gecibuta – nem hiányozhat a 2018-as választási kampányból. És szeretnénk Gyurcsányt sírni is látni.

Ha úgy nézzük, itt a rendszerváltás óta eltelt idő eddigi legnagyobb lehetősége, hogy örökre kicsináljuk a baloldalt, amennyiben a lelkes jobboldali választópolgárok jelenlegi számfölényüket kihasználva szépen előválasztják a baloldal legbénább területi képviselőit, akik miatt aztán pirulhat a közös zászló alá csoportosuló baloldali tábor a valódi választásokkor. Ebben még egy jobbik-fidesz összeborulás is kinéz, hiszen a közös ellenség ellehetetlenítése közös érdek.

Jöjjön tehát az előválasztás, akármilyen is lesz, mi mellette vagyunk.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »