Magyarország törölve

Új és még a jelenleginél is egyszerűbb nevet és arculatot kap a PM – értesült a Mandiner.

A portál információi szerint a Párbeszéd Magyarországért nevű törpepárt új nevét és arculatát ősszel mutatják be hivatalosan. A párt új neve nemes egyszerűséggel Párbeszéd lesz.

A PM egy logópályázatot hirdetett az interneten, amin 77-en vettek részt, összesen 97 koncepcióval. A győztes logó nem aratott túl nagy sikert a Tumblren; az alkotó a kokárdát és egy szövegbuborékot ötvözött munkájában.

Hírdetés

Valóban ez a logó nyerte meg a kreanod.hu-n a pályázatunkat, ami még nem jelenti azt, hogy pontosan ilyen lesz az új logónk. Azért a tapsot köszönjük” – írta a párt az új logóról a Tumblren.

A Mandiner az új név és arculat kapcsán megkereste a párt szóvivőjét is, Tordai Bencét, aki közölte, hogy a Párbeszéd név nem egészen új, hiszen eddig is a párt egyik rövidített neve volt a PM mellett. A szóvivő szerint nekik mindenki számít, szemben az „önkényuralom felé tendáló” rendszerrel.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »