Magyarország ma átveszi a stafétát a V4-ben

Varsóba érkezik ma délben Robert Fico, hogy részt vegyen a visegrádi négyek kormányfőinek mai találkozóján – derül ki a TASR hírügynökség híréből, amelyben a szlovák miniszterelnök mai programjáról tájékoztat.  

 

Az ülésen jelen lesznek a Benelux államok miniszterelnökei is, hogy tárgyaljanak az eddigi kölcsönös gazdasági és politikai kapcsolatokról, valamint az együttműködés jövőbeni lehetőségeiről. A hírből kiderül, hogy nemzetközi témákat is megvitatnak, beleértve a brexitet, a migrációt és az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdéseket.

 

A tanácskozás után a V4–ek kormányfői külön is tárgyalnak és értékelik a most záruló féléves lengyel elnökséget, mert július 1 -től Magyarország veszi át a stafétát a V4-es csoportban. A varsói királyi várban lezajló délutáni négyes megbeszélésen Magyarország hivatalosan is átveszi az elnökséget a lengyelektől, derül ki a TASR hírügynökség oldalán közzétett közleményből.

 

A négy visegrádi állam miniszterelnöke első ízben találkozik azóta, hogy három V4-es ország ellen az Európai Unió a múlt héten kötelezettségszegési eljárást indított a kötelező menekültkvóták elutasítása miatt. Lengyelországra, Magyarországra és Csehországra egyaránt vonatkozik ez a megtorlásként értelmezhető eljárás áll, míg Szlovákia pártucat menekült befogadása miatt megússza ezt a tortúrát.

 

Sulík: Fico megígérte, hogy engedelmeskedik        

                      

Ez azért történhetett, mert „Robert Fico behúzta a fülét, és megígérte, hogy már engedelmeskedni fog” – vélekedett Richard Sulík, a legnagyobb szlovák ellenzéki párt elnöke. Megszólalt maga  Robert Fico is,  aki azt állította, hogy a szlovák kormány soha nem kötött semmilyen titkos megállapodást arról, hogy beleegyezne a kötelező migránskvótákba. Sőt, a SITA szlovák hírügynökség szerint a szlovák kormányfő azt is mondta: maga is meglepődött azon, hogy az EB csak három ország ellen indított kötelezettségszegési eljárást az ügyben.

 

Körkép.sk

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »