Magyarok a szórványban

Honismereti kirándulás Kőrösmezőre

A Kárpát-medencében élő, az anyaországtól határokkal elválasztott magyarok körében gyakran elhangzik, hogy könnyű az anyaországban magyarnak lenni, de az elszakított nemzetrész tagjainak meg kell birkózniuk a kisebbségi sors nehézségeivel, sokszor harcolniuk kell anyanyelvük megőrzéséért, megmaradásukért. Hála Istennek, kicsiny „töredék hazácskánkban”, itt, a Kárpátok lábánál mindezidáig sikerült. Legalábbis ott, ahol tömbben élnek a magyarok. De mi van a szórványban?

Ott, ahol a nagy szláv tengerben kell anyanyelvőrzőként élni, egyre gyengébben lobogó gyertyalángként őrizni a tüzet. Ott, ahol valóban már csak a templom és az iskola (már ahol van) az a hely, ahol magyarul beszélhetnek. Nos, ennek megismerésére indult útnak az elmúlt hétvégén egy autóbusznyi csapat.

A KMKSZ Guti Alapszervezete évek óta szervez honismereti kirándulásokat. Idén néhány gáti, beregszászi érdeklődővel kibővülve, a Bethlen Alap és a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének támogatásával kétnapos kirándulást szerveztek, melynek végállomása Kőrösmező (Jaszinya) volt. Odaúton Visken is megáltak, ahol az igencsak impozáns református templomban Czébely Lajos helytörténész mesélt a település, a templom történetéről, megismerkedhettünk a viski emberek mentalitásával, meggyőződtünk róla, milyen erősen ragaszkodnak az anyanyelvükhöz, hagyományaikhoz, szokásaikhoz. Sajánban azt tapasztaltuk meg, milyen változásokat hoz a helybéliek életébe a turizmus fellendülése.

Egyébként ezt a fejlődést láthattuk utunk további részében is. Rahó előtt, Európa közepén igazi kis turistacsalogató központ alakult ki. Míg tizenöt-húsz évvel ezelőtt Rahótól Kőrösmezőig inkább az enyészet volt az úr, a szegénység ordított, most mindenütt azt láttuk, hogy az emberek építkeznek, felújítják lakóházaikat, csinosítják portáikat. (Hazafelé jövet szomorúan állapítottuk meg, hogy az alföldi részen ezzel szemben mind több az elhanyagolt, lakatlan ház, udvar…)

Kőrösmező az utóbbi években sokat fejlődött. A római katolikus templom mellett épült plébánia igazi közösségi életnek ad teret. Itt szállt meg a csoport nagy része is, itt készült az erre a célra szépen kialakított helyen a közös bográcsgulyás, a tárcsákon pedig – a gyerekek nagy örömére – sült a krumpli, a hús. A magyar szót meghallva hamarosan Artúr bácsi látogatott hozzánk. Mint mondja, a közelben lakik, s ha magyarok szállnak itt meg, mindig átjön hozzájuk, hogy egy kicsit anyanyelvén beszélgethessen, számára ez lelki szükséglet.

Aki épp nem a bogrács körül szorgoskodik, felmegy a hegy tetejére, ahol második világháborús bunkerek maradványai is vannak. Lassan közeledik az est, de még mindig csodálatos a látvány onnan fentről. Egy másik csapat a közelben folyó Tiszához sétál, hogy lemossa a hosszú út porát, vagy csak megcsodálja, milyen békésen csordogál itt a legmagyarabb folyó. A közelben gyerekek fociznak. „Bécike, daj passz!” – hangzik fel többször is. Egyikük oda is hívja a fiúcskát, s megkérdi? Te tudsz magyarul? Először értetlenül néz vissza, majd erős akcentussal válaszol: „Igen, én magyar iskolába járok”…

Egy hirtelen jött zivatar mindenkit a táborhelyre zavar. De hamar eláll az eső, és a jó ízűen elfogyasztott vacsora közben lelkesen számol be mindenki a látottakról-hallottakról. Aztán előkerülnek a hangszerek, és a Sodró együttes három tagja – Balogh Marianna, Váradi Enikő és Halász Bertalan – nagyszerű hangulatot teremt. Van, aki a harmonikaszóra táncra is perdül az egyik teremben, míg mások kint a tűz mellett gitárkísérettel énekelgetnek, nosztalgiáznak.

Vasárnap a csoport is részt vesz a misén. A helybéliek szép lassan gyülekeznek a templom körül. Kisebb csoportokba verődve beszélgetnek. Többnyire ukránul… Aztán megszólal a harang, és megtelnek a padsorok. Mintegy 150 ember ajkáról csendül fel az ének, hangzik az ima. Magyarul. Tisztán, szépen. És magyarul olvasnak fel idősebbek, fiatalok, magyarul énekel az ifjúság, magyarul szól Istennek igéje. Kifelé jövet még néhányan magyarul beszélgetnek, de ahogy távolodnak a templomtól, egyre kevesebb a magyar szó…

Templom és iskola… Itt őrzik az anyanyelvet. Illetve a temető az még, amelyik mesél majd az utókornak. A fejfák többsége jelzi: magyar ember nyugszik itt szülőföldje lágy ölén…
A temetőben megemlékezünk az itt eltemetett hősi halált halt I. és II. világháborús katonákról, elhelyezzük a megemlékezés koszorúit, s hazaindulunk. De egyáltalán nem pesszimista hangulatban. Hisz a gyönyörű táj, a szívélyes fogadtatás, a közösséget formáló jó hangulatú esti mulatság kellemes emlékeket hagynak maguk után.

És örömmel tölt el bennünket az a tudat is, hogy az itteniek nem adják fel könnyen, megpróbálják megőrizni őseik anyanyelvét. És igyekeznek megmaradni szülőföldjükön. Vendéglátónk, Szenek Margaréta arról mesélt, hogy jönnek a turisták. A plébánián gyermekeket táboroztatnak szinte egész nyáron. De felnőtt csoportok is, illetve egyéni turisták, családok is szép számmal érkeznek. A magyarok nagy része is úgy alakította át lakóházát, hogy az vendégfogadásra alkalmas legyen. Hisznek és remélnek… És amit lehet, meg is tesznek annak érdekében, hogy megmaradjanak szülőföldjükön magyarnak.

Segítsük, erősítsük őket, legalább azzal, hogy időként felkeressük a szórványban élőket!

Kovács Erzsébet

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 31. számRovat: BelföldTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Rahói járás›Kőrösmező (Ясіня)Címkék: KárpátaljaKőrösmezőkárpátaljai magyarságkülhoni magyarságForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »