Magyar párt kampányolt a brexitért Nagy-Britanniában

Felbukkant egy parányi, nem is létező magyar párt, amely támogatja a britek EU-ból való kilépését.

Magyar Nemzeti Párt – így hívják azt a parányi, 2006-ban alakult, magát nemzeti-kereszténynek és nacionalistának tartó formációt, amely a kilépés mellett kampányolt Nagy-Britanniában. A rendkívül frappáns „Nemzet előttünk, nemzet mögöttünk!” szlogenű párt elnöke, Németh Tamás látogatott el a szigetországba, aktivistaként vehetett részt a kampányban, az MNP honlapján lévő beszámolóból legalábbis ezt lehet kiolvasni.

A párt szerint a kilépés ellen kampányolók „szándékosan félrevezető propagandát” folytattak, de mindegy is, mert a brexit láncreakciót indít el, és további országok követik majd az Egyesült Királyság példáját. A bejegyzés az unió megszűnése adta lehetőségekről polemizál – független európai nemzetállamok unióját szeretnének –, majd így zárul:

„a Magyar Nemzeti Párt rövid időn belül népszavazást fog kezdeményezni Magyarország Európai Unióból történő kilépése érdekében”.

Nos, az elmúlt évek népszavazási kezdeményezéseinek sikereiből kiindulva farage-i magasságokba valószínűleg nem fog törni az MNP.

A nem létező párt

Érdekesség, hogy a Magyar Nemzeti Párt megszüntetését 2014 szeptemberében kezdeményezték harminchárom másik politikai alakulattal egyetemben. Ennek oka az volt, hogy egymás után két országgyűlési választáson sem tudtak jelöltet állítani.

2015 augusztusában aztán harmincnyolc pártot töröltek is a nyilvántartásból – köztük a Magyar Nemzeti Párt sem folytathatta működését pártként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »