Magyar Napóleon, Hátra tábornok, vegyész, áruló – ki volt valójában Görgei Artúr?

Magyar Napóleon, Hátra tábornok, vegyész, áruló – ki volt valójában Görgei Artúr?

Mennyi esély volt arra, hogy egy Romanov kerül a magyar trónra? Ki volt áruló, Kossuth vagy Görgei? Mi a titka annak, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen ütőképes sereget tudott összehozni a magyar hadvezetés gyakorlatilag a semmiből? Mit keresett a magyar seregek élén egy 30 éves fiatalember, akinek korábban a legfőbb célja az volt, hogy elnyerje a professzori címet? Igaz, hogy a legtöbb csatából elkésett Görgei, és állandóan alvezérei dolgozták ki a támadási terveket? Hogy élhette túl a tábornok az igen súlyos, 12-15 centiméter hosszúságú koponyasebesülését? Mit köszönhettek Görgeiék egy skót kacsavadásznak? Hol tették le valójában a fegyvert a magyar hadak? Az I. Tóth Zoltán Kör a száz évvel ezelőtt elhunyt Görgei Artúr emlékére, az ELTE BTK főépületében rendezett tudományos konferencia előadói ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Az emlékkonferencia megnyitóján Borsodi Csaba feltette a kérdést, miért foglalkozunk még száz év elteltével is Görgei Artúrral, hiszen már a legtöbb kérdést körbejártuk? Úgy vélte, bár már sokan elemezték a Görgei-kérdést, még mindig van mit megvizsgálni. Legfőképpen azt, hogy Görgei miért került be a magyar történelem azon – már megszokottnak nevezhető –folyamatába, amelynek megfelelően egyesek pozitív, mások pedig negatív szereplőként kerülnek be a történelmi pantheonba. Ezek a megítélések pedig gyakran fél évszázadonként változnak.

Még a konferencia megnyitójában Hermann Róbert kiemelte Kosáry Domokos és Katona Tamás szerepét, akik sokat tettek a téma „rendbetételéért”. Különválasztotta a Görgei-kérdést és a katona személyiségét. Mint elmondta, a 19. század legtehetségesebb magyar katonája volt, ennek ellenére a legtöbb írás a vélt politikai szerepéről szól. A hadtörténészek sokan a szemére vetették, hogy tábornok létére beleavatkozott a politikába is, ám Hermann megvédte Görgeit, mondván a „szabadságharcban ez természetes folyamat, egyszerűen nem tehette meg, hogy kimaradjon belőle”. Korábban hajlamosak voltunk a katonai cselekedeteit a politika oldaláról bemutatni, ez a tévút szerencsére lassan véget ér. Az előadó szerint az a feladatunk, hogy elhelyezzük az időben a szabadságharc idején még csupán 30-31 éves Görgeit, és az esetleges hibáit ne azzal a visszavágással mentsük fel, miszerint „Kossuth sem volt hibátlan”.

Erdődy Gábor, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetője Görgei Artúr és a politika című bevezető előadásában kiemelte, a tábornoknak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Európa egyik leghosszabb, 1848-1849-es szabadságharcában méltó ellenfelei voltunk a Habsburg Birodalomnak. Hermannhoz csatlakozva Erdődy is azon a véleményen van, hogy Görgei nagyságát nem úgy kell bemutatni, hogy Kossuth érdemeit lealacsonyítjuk, mondta az előadó.

A nemzeti érzés fiatal korában megérintette Görgeit, aki azonban a reformkori diskurzusokban eleinte nem foglalt állást, ám a Kelet népe vitával kapcsolatban így nyilatkozott: „valamennyi hírlap közül a Pesti Hírlapban találni a legtöbb igazat”. A radikális értékek iránti vonzódás, az arisztokrata gőg ellen irányuló ellenérzés, a polgári átalakulás és a jogi egyenlőség iránti elkötelezettség, a szociális érzékenység, valamint a jobbágyi robottal szembeni gyűlölet jellemezte, magyarázta az előadó.

A határozott magatartásával Kossuthot is megnyerő Görgei jogszerű önvédelmi háborúnak nevezte a szabadságharcot, amely az V. Ferdinánd által szentesített áprilisi törvényeket védelmezte. Ezen állításához mindvégig hű maradt. 1848. november-decemberben a seregszervezésben összekülönbözött a politikusok elképzelésével: Kossuth az irreguláris, gerilla elemeket is támogatta volna, azonban Görgei ezektől irtózott, ennek ellenére ekkor még a kölcsönös bizalom jellemezte kapcsolatukat. Az önvédelmi háború elején – amikor jelentős túlerővel állt szemben a 30 ezer, alacsonyan képzett, mindössze 80 ágyúval felszerelt honvédsereg, így hátrálásra kényszerült – az egyre aggódóbb Kossuthban a hozzá nem értő civilt látta Görgei, míg Kossuth a politikai vezetés parancsait ignoráló katonaként jellemezte a hadvezért. A Váci Nyilatkozat megpecsételte kapcsolatukat. Proklamációjával Görgei a hadsereg egységét igyekezett megtartani, és megfogalmazni, miért harcolnak Béccsel (ahol egy felszentelt uralkodó elleni puccs zajlott le), Kossuth azonban merőben másként értelmezte a hadvezért tettét.

A tavaszi hadjárat utáni eseményeket elemezve Erdődy elmondta, hogy az április 28-i haditanács Buda felszabadítását jelölte ki célnak (a logikusnak tűnő, Bécs felé történő menetelés helyett), hiszen a honvédsereg elfáradt, regenerációra volt szüksége. A hadvezetés maximum egy hétben jelölte meg az ostrom idejét. Nagyot tévedtek. Erdődy elmondta, Görgei a későbbi szorongatott helyzetben sem fogadta el Paszkievics orosz herceg fegyverletételre szóló felszólítását. Érdekesség, hogy júliusban felmerült a lehetőség, hogy egy Romanovot hívjanak meg a magyar trónra, ekkor már bárki szimpatikusabb volt a Habsburgoknál. Dembinszky vezetésével augusztusban bekövetkezett a végső katonai összeomlás, utána már esélye sem volt a diktátorrá kinevezett Görgeinek: felelősséget kapott valós hatalom nélkül. Nem maradt más lehetőség, mint hogy feltétel nélkül kapituláljon az orosz csapatok előtt.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »