Madarász László: Gáz van minden szinten

 A Putyin – Orbán gázmegállapodás magyar vonatkozású előzményeiről.
Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin elnök közös sajtónyilatkozata tulajdonképpen rávilágított arra, Magyarország rendszerváltás óta szerepet kapott politikusai, teljességgel alkalmatlanok az ország vezetésére!
Megmagyarázhatatlan módon, pillanatnyi ilyen-olyan érdekeiket úgy érvényesítik, hogy az általuk vezetett néppel nem törődve, valójában a lakosságot szándékoznak kizsigerelni az ország költségvetésén keresztül. Mint majd megkísérlem arra a figyelmet ráirányítani, véleményem szerint, egy kiterjedt, felelőtlen – ha úgy tetszik – „politikusbűnözés” folyt, és folyik többnyire jelenleg is! Mindehhez asszisztál a számomra hányingert keltő, jelenleg ellenzéki, liberálisnak mondott sajtó, a kormánypárti média és az un. „szakértők” hada mindkét oldalról! A Putyin – Orbán találkozó kapcsán olyan, tulajdonképpen lényegtelen dolgokkal kívánják elterelni az emberek figyelmét, mint pl. kiknek a sírját koszorúzta meg Putyin, vagy az orosz elnök mennyire nem vállalható Európában, stb. Közös törekvésük: a valós tényekről „elterelő (had)művelet” megvalósítása! Hab a tortán, ezt az irányvonalat a nemzeti oldal sem látja át, és mintegy beszáll egy parttalan, meddő vitába a lényeg ismertetése helyett! rbán gázmegállapodás magyar vonatkozású előzményeiről.   

Hírdetés


Forrás:szmm.hu
Tovább a cikkre »