Ma is egy ellenzéki párttal kevesebb: az Együtt megszavazta volna a Lex Csicskát, Szelényi kilép

Ma is egy ellenzéki párttal kevesebb: az Együtt megszavazta volna a Lex Csicskát, Szelényi kilép

A Lex Csicska körüli gusztustalan fideszes kutyakomédia egyetlen pozitív folyományaként az SZDSZ utolsó, lakatlan szigeten tovább harcoló utóvédjének, az Együttnek egyetlen főre csökken a parlamenti képviselete. Szelényi Zsuzsa nem is akármiért lép le a mikropártból.

A Facebookon közzétet videóüzenetéből kiderül: a politikusnak elege lett a párt „akcionista” megnyilvánulásaból”, mert „idegen tőlem a botránypolitizálás”. Ezzel nyilván a Juhász Péter pártelnök és maroknyi fan klubja által a nemzeti ünnepekre szervezett síp-és füttykoncertekre célzott.

Szelényi azonban felhozott egy ennél jóval érdekesebb indokot is a kilépésére. A felvételen ugyanis arról is beszél, hogy sokáig vívódott azon, mit tegyen, ám az elmúlt hét eseményei „új megvilágításba helyezték a kérdést.”

Hírdetés

„Az Együtt vezetői a plakáttörvény kapcsán kész tények elé állítottak engem, nyomást gyakoroltak rám, hogy ebben a kiélezett kétharmados politikai helyzetben bizonyos feltételekkel, az ellenzéki egységgel szemben a kormánnyal szavazzak.”

Az Együtt ugyanis felugorva az MSZP-s kamuellenzéki vonatra, benyújtott egy saját javaslatot a politikai kampányok újraszabályozására. Ebből egyébként épp a Fidesz számára legfontosabb, a jobbikos plakátokat ellehetetlenítő részek maradtak ki, tehát rejtély, hogy ebben az esetben mire gondolt a költő, ugyan ki fogja támogatni ezt a kezdeményezést.

Szelényi Zsuzsa kilépésével a liberális törpepártnak mindössze egy országgyűlési képviselője maradt, Szabó Szabolcs személyében. Szellényi megtartja parlamenti mandátumát, de a jövőben már nem a párt színeiben politizál.

Soha nem hittem volna, hogy ezt egyszer leírom, de ami jár az jár: maximális respekt Szelényi Zsuzsának, aki a Jobbikkal nyilván egy tizedszázalékig sem szimpatizáló, hírhedett hardcore balliberálisként is képes volt megőrizni a tisztességét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »