M. László Ferenc: Simicska hatalmas bosszúra készül Orbán ellen, beveti Vonát is

(…)

 

Simicska Lajos környezetéből többen is megerősítették lapunknak, hogy a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni. Mint azt többen is hangsúlyozták, ez nem jelent feltétlenül személyes szimpátiát a párt elnöke, Vona Gábor iránt, ahogy azt sem, hogy Simicska vonzódna az utóbbi időben egyébként felvizezett jobbikos eszmék iránt. Sőt, a Jobbik egyes ügyeit rossz szemmel nézi.

 

(…)

 

Munkatársai szerint pusztán arról van szó, hogy a miniszterelnökkel a 2014-es választások után szembekerült, majd tavaly februárban Orbánnal nyíltan szakító egykori fideszes pártpénztárnok politikai ellensúlyt szeretne képezni, és erre a Jobbiknál alkalmasabbat nem lát a pályán.

 

„Viktorral szembeni haragja semennyit nem enyhült az elmúlt évben” – mondta róla közeli ismerőse. Ennek ellenére a politikai helyzetet állítólag hideg fejjel elemzi. Nem csak a miniszterelnök elleni bosszúja vezeti – vitájuk után állítólag többször kijelentette, hogy ő emelte fel, ő is fogja megbuktatni –,

 

ma már attól tart, ha 2018-ig nem sikerül Orbán teljhatalmát legalább gyengíteni, akkor a társadalom beletörődik a helyzetbe, az autonóm gazdasági szereplők maradéka is beáll a sorba, végül az ő hadállásai is összeomlanak.

 

(…)

 

Bár Vona Gábor egy két héttel ezelőtti interjújában határozottan cáfolta, hogy paktumot kötöttek volna, pozitívan nyilatkozott Simicska Lajosról. Azt mondta, amíg korábban Voldemortként (a Harry Potter-regényekben a gonosz varázsló – a szerk.) tekintettek rá, elbeszélgetve vele úgy látta: „Van benne vitalitás, elszánt, átgondolta, ami történt körülötte és vele.”

 

(…)

 

Népszabadság – M. László Ferenc: Simicska hatalmas bosszúra készül Orbán ellen, beveti Vonát is


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »