Lyon lesz a legnagyobb magyar falu! Még a gyülekezési helyszínt is módosítani kellett a tömeg miatt

A magyar rendőrségnek közleményben kellett tájékoztatni a Lyonban tartózkodó magyar szurkolókat, hogy a korábban meghirdetett szurkolói vonulás gyülekezési pontja – tekintettel a nagy létszámú érdeklődésre – a szurkolói csoportok, a magyar rendőri delegáció és a helyi rendőri erők között történt egyeztetést követően megváltozott.

Az új helyszín a következő:

L’hippodrome de Lyon – Carre de Soie

A Carpathian Brigade tovább pontosította a helyszínt: 3 Avenue de Bohlen, ami az útkeresztőzéstől 110 méterre, mintegy 1 perc sétára található, tehát a „Ria, Ria, Hungária!” – rigmusok és a piros-fehér-zöld lobogóerdő alapján könnyedén észrevehető.

Az új gyülekezési pont megközelíthető a Metro „A” vonalának végállomásán található Vaulx-en-Velin – La Soie megállótól gyalog a Rue de la Poudrette-Avenue de Bohlen úton keresztül. A gyülekezés változatlanul 2016. június 22-én 12 órától kezdődik. A szurkolói vonulás a korábbiaknak megfelelően 14 órakor indul a gyülekezési pontról, ahonnan 5,5 km a stadion. Kérik a szurkolókat, akik a vonuláson nem kívánnak részt venni, hogy a biztonsági átvizsgálás miatt, a Marseille-ben történt feltorlódás elkerülése érdekében, időben érkezzenek a stadionhoz.

A magyar külügyminisztérium korábban kifejtette: a csoportmérkőzések helyszínein – Bordeaux, Marseille, Lyon – ideiglenes konzulátust hoznak létre, ott 10 és 18 óra között személyes ügyintézésre lesz lehetőség. Mobil konzuli szolgálat is lesz, azaz a mérkőzések napján, illetve az azt megelőző és azt követő napon mikrobuszokban, a szurkolói zóna és a stadion mellett lesznek a konzulok, hogy szükség esetén azonnal elérhetők legyenek.

Korábban olyan hírek keringetek, hogy a román huligánok éppen Lyonban készülnek lecsapni a magyar szurkolókra. Kérdés, hogy miután tegnap az albán csapat hazaküldte a román válogatottat mekkora arcuk lesz még a szomszédainknak. Mindenesetre érdemesebb lehet a rendőrségi felügyelet alatt álló szurkolói vonuláshoz csatlakozni, mint magányosan kószálni a francia városban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »